Világ

Észak-Korea újabb sötét titkára derült fény

Hirdetés

Úgy tűnik, Észak-Koreában nem csupán mezőgazdasági munkára kényszerítik az átnevelőtáborokba bebörtönzött embereket, hanem az exportszektorokban is.

Összetett kapcsolat áll fenn az észak-koreaiak kizsákmányolása, illetve az exportra szánt áruk előállítása és a fegyverkezési programok között – idézi az Állampolgári Szövetség az Észak-Koreai Emberi Jogokért (NKHR) nevű, szöuli szervezetet jelentését a Szabad Európa. A jelentés mélyebb betekintést enged abba, miként járulnak hozzá a munkatáborok a rezsim kétes szénkereskedelmi hálózatának működéséhez.

Az ENSZ megtiltotta az országnak egyebek mellett a szén, a vasérc, az ólom, a ruházati cikkek és a hal exportját, így korlátozva a ballisztikus rakéták és atomfegyverek fejlesztésére rendelkezésre álló forrásokat. Ugyanakkor szintén az ENSZ-nek készült jelentések szerint Észak-Korea a szankciók ellenére csaknem 200 millió dollár értékben exportált tiltott árukat 2017-ben. Ebben jelentős szerepe lehetett az állami fenntartású rabszolga-rendszernek.

Az NKHR megszökött foglyokkal készített interjúk, illetve műholdfelvételek alapján arról számolt be, hogy az exportkvótákat a titkosrendőrség által fogva tartott férfiak, nők és gyerekek rabszolgamunkájával teljesítik. Becslések szerint a 25 milliós Észak-Koreában 200 ezer embert őrizhetnek munkatáborokban, amelyek gyakran bányák közelében találhatók. A 18-as tábor például egy szénbánya mellett van, ahol 2016-ban legkevesebb nyolcmillió tonna szenet termeltek ki.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!