Itthon

Extrém hőség jön – vörös riasztás van érvényben, mutatjuk hol

Hirdetés

A rendkívüli hőség miatt déltől országosan életbe léptetik a vörös kódot – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra két megye (Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén) kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki a tartós hőség miatt. Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyére másodfokút, mert a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot is meghaladhatja.

Amíg a vörös kód érvényes, a bentlakásos szociális intézmények a fenntartó típusától, ellátási területüktől, a célcsoporttól és az üres férőhelytől függetlenül, a regionális diszpécserszolgálat jelzésére,  befogadják az utcán élőket, akiknek az elhelyezése hajléktalanellátó intézményekben nem megoldható.

Többek között tájékoztatást kell adni – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által közzétett adatok alapján – arról, hol található nyitva lévő klimatizált helyiség. Közölni kell azt is, hol van ingyenes vízosztási hely, párakapu. Szükség esetén meg kell szervezni, hogy az érintett helyekre az érintettek eljussanak a gondozószolgálatok, krízisautók bevonásával.

Vasárnap napos idő lesz, gomolyfelhőkkel, a Dunántúlon néhol, másutt szórványosan záporral, zivatarral. Megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul. Késő estére 22 és 27 fok közé hűl le a levegő – írja a Kiderül.hu.

Hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós hőség mellett a keleti országrészre a felhőszakadás miatt is figyelmeztetést adott ki.

 

Hétfőn is marad a pokoli hőség, főként keleten lehet elszórtan zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél megélénkül, néhol a Zempléni-hegység körül és az Alpokalján meg is erősödik, zivatarban viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul, az egész országra kiadták a figyelmeztetést, a legtöbb megyére narancssárgát, másodfokút.

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!