Itthon

Ez az Orbán-kormány terve a következő két hétre

Hirdetés

Újabb négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A parlament hétfőn egy kormánypárti képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről szavazhat, kedden a magyar honvédség létszámkeretének növeléséről is dönthetnek – írja a napi.hu

Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd Budai Gyula (Fidesz) teheti le képviselői esküjét. A politikus a parlamentből lelkészi szolgálatához visszatérő Balog Zoltán volt emberi erőforrások minisztere helyét foglalhatja el.

A Ház ezt követően dönthet Simonka György (Fidesz) mentelmi jogának felfüggesztéséről. A legfőbb ügyész ezt azzal indokolva kezdeményezte, hogy a kormánypárti politikust gyanúsítottként hallgathassák ki bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatti nyomozásban.

A képviselőknek az első ülésnapon ezúttal is két óra állhat majd rendelkezésükre az interpellációkra, amelyeket az azonnali kérdések követhetnek hatvan percben.

Kedden napirend előtti felszólalások előzhetik meg a határozathozatalokat. Ekkor várható döntés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt évről szóló jelentéséről, valamint a honvédség létszámkeretének emeléséről is.

Hirdetés

A szavazások után tíz javaslat általános vitáját bonyolíthatják le, szó lehet például a kormány legutóbbi fogyasztóvédelmi és igazságügyi témájú, valamint a kis- és középvállalatok fejlesztését célzó indítványairól is.

A harmadik ülésnapon további nyolc előterjesztést tárgyalhatnak a képviselők. Egyebek mellett ekkor várható általános vita a Miniszterelnökség vezetőjének azon javaslatáról, amely az uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknak is aktív választójogot adna a jövő évi EP-választáson.

Az Országgyűlés ülése november 5-én, hétfőn ér véget a második héten megszokott kérdésekkel és azonnali kérdésekkel.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!