Európa

Látótávolságban az ezer eurós minimálbér – csak nem nálunk

Hirdetés

Erik Tomáš munkaügyi miniszter egy televíziós műsorban jelentette be, hogy 2026-ban a minimálbér elérheti a 920 eurót, míg egy évre rá megközelítheti az ezer eurót Szlovákiában. A minisztérium a tervek szerint a jövő hét végén terjesztheti tárcaközi egyeztetésre a tervezetet.

Beszélgetőtársa, Štefan Kišš (PS) parlamenti képviselő szerint ugyanakkor előfordulhat, hogy a viszonylag magas minimálbér miatt egyes munkáltatók nem hoznak majd létre új állásokat – írta meg a parameter.sk az RTVS Szombati Párbeszédek című műsorában elhangzottak alapján.

A munkaügyi minisztérium foglalkozni akar az úgynevezett kényszervállalkozással is. Tomáš szerint Szlovákia ezen a téren a legrosszabb mutatókkal rendelkezik az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) keretén belül. Štefan Kišš is szükségét látja ennek a problémának a kezelését, ugyanis szerinte a kényszervállalkozók kevés járulékot fizetnek, így a jövőben alacsony nyugdíjra számíthatnak.

A műsorban beszéltek a diszkriminatív szülői nyugdíjról is, amely hátrányos helyzetbe hozza azokat, akiknek nincs gyerekük, illetve már meghaltak, vagy súlyosan egészségkárosult gyerekük van, és azokat, akik külföldön dolgoznak.

Tomáš a szülői nyugdíj helyett inkább azt javasolja, hogy azt az időszakot is ledolgozott évként vegyék számításba, amit az emberek szülői vagy anyasági szabadságon töltöttek, ezáltal emelkednének a nyugdíjak.

Hirdetés

Ehhez viszont alkotmánymódosításra lenne szükség. Egyelőre nem került a parlament elé a javaslat, mert valószínűleg az ellenzék nem támogatná.

A miniszter közölte, hogy jelenleg lezártnak tekinti a témát, és amíg nem találnak más megoldást, addig minden évben kifizetik a szülői és a tizenharmadik nyugdíjat is.

napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!