Európa

Ezrek tüntettek Ukrajna támogatása ellen Csehországban

Hirdetés

Ismét ezrek gyűltek össze Prágában, hogy a cseh kormány, a magas infláció és az Ukrajnának adott támogatások ellen tüntessenek. A demonstrálók felszólították a Petr Fiala vezette jobbközép koalíciót, hogy mondjon le.

EMELLETT AZT KIFOGÁSOLJÁK, HOGY A KORMÁNY TÖBBET TÖRŐDIK UKRAJNA MEGSEGÍTÉSÉVEL, MINT A CSEHEK PROBLÉMÁIVAL.

A megmozdulást a tavaly alapított PRO párt szervezte, amelynek egyik legfőbb kampánytémája az ukránkérdés. Ők is azt sürgetik, hogy mielőbb vessenek véget a háborúnak, amihez akár Csehország is biztosíthatná a tárgyalások helyszínét, illetve a fegyverszállítások leállítását szorgalmazzák.

Csehország méretarányosan az egyik legfőbb fegyverszállítója Ukrajnának: lényegében már mindenféle fegyvert – tankokat, páncélozott harci járműveket, tüzérséget, légvédelmet, lőszereket – küldtek. Múlt havi összesítésük szerint a segítség összértéke megközelítette a kétmilliárd dollárt.

HELYSZÍNI BESZÁMOLÓK SZERINT A TÖBBEZRES TÖMEG AZT IS KÖVETELTE, HOGY SZEDJÉK LE AZ UKRÁN ZÁSZLÓT A NEMZETI MÚZEUMRÓL. A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN OLYAN, MEG NEM ERŐSÍTETT HITELESSÉGŰ FELVÉTELEK IS FELTŰNTEK, AMELYEKEN KIFEJEZETTEN OROSZPÁRTI JELKÉPEK, PÉLDÁUL A „Z”, VAGY A WAGNER-ZSOLDOSCSAPAT FELVARRÓJA IS LÁTSZANAK.

Hirdetés

Januári közvélemény-kutatások szerint egyébként a cseh társadalom öt százaléka erősen oroszpárti.

Az év eleji felmérések arra is rámutattak, hogy a csehek egyre kevésbé értenek egyet a kormány Ukrajna-politikájával: már csak 42 százalék támogatta a tavaly őszi 58-hoz képest.

Csehországban egyébként februárban 16,7 százalékra lassult az éves infláció a januári 17,5 százalékról. A statisztikai hivatal szerint tavaly az utolsó negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 7,9 százalékkal, 43 412 koronára (716 298 forint) emelkedtek a havi átlagbérek Csehországban. A 15,7 százalékos infláció miatt azonban reálértékük 6,7 százalékkal csökkent.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!