Itthon

Facebookon posztolgatott egy magyar börtönből a rab!

Hirdetés

Két órán át netezett egy Sopronkőhidán fogvatartott férfi, annak ellenére, hogy a szabályok szerint nem használhat okostelefont. A rab rengeteg, rácsok mögött készült fotót is megosztott: bemutatja a celláját, az ételt, amit kap, de még egy egeret is megörökített.

„Nem normális, hogy moslékkal etetnek, és patkányok járkálnak a folyosón. Egy kis lukban kell eltöltenünk a büntetésünket, ami nem felel meg egy uniós törvénynek sem” – panaszkodik a férfi, aki azzal fenyegetőzik, hogy a fentiek miatt feljelentést tesz. Igaz, több posztjával is önmagát cáfolja.

Olyan jó a zárkám, hogy másnak a lakása nincs olyan jó! 

– írta több képhez is, amiken csinosan berendezett kis cella látható, míg más fotókon kozmetikai cikkek és csokik sorakoznak.

A ripost megkereste a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokságát, ahol közölték, belső vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék, hogyan tudott a rab a cellájában netezni, vagy ha nem ő posztolt, hogyan jutottak ki a fotók.

Hirdetés

Mint arról korábban beszámoltunk, pár hónapja szigorítottak a magyar börtönökben, hogy kiszűrjék a tiltott tárgyakat. Törvénymódosítás is várható, amit, ha elfogadnak, akkor az elítélt kapcsolattartói kizárólag a börtönboltból szerezhetik be az élelmiszereket, a dohányárut és a tisztálkodási szereket.

Forrás: ripost.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!