Itthon

Fegyelmi eljárás indult Mesterházy ellen

Hirdetés

Fegyelmi eljárás indult az MSZP-ben Mesterházy Attila, a párt volt elnöke ellen.

A politikus ezt megerősítve péntek este az MTI-nek azt mondta: vitatja az ellene tett panasz megállapításait, de áll a fegyelmi eljárás elé.

Mesterházy Attilát azt követően kereste meg az MTI, hogy az Index pénteken beszámolt arról: kedden összeül az MSZP fegyelmi testülete, mivel Kurtyán Ferenc, az MSZP egyik szekszárdi választmányi tagja panaszt tett a volt pártelnök ellen és kezdeményezte kizárását a február 15-i választmányi ülésen történtek miatt.

Azt írták: az európai parlamenti (EP-) listával foglalkozó ülésen vita alakult ki Ujhelyi István EP-képviselőnek és Szanyi Tibornak, a párt alelnökének és EP-képviselőjének listán elfoglalt helyéről. Majd többkörös szavazás után Ujhelyi István került a második helyre.

Az Index szerint a Mesterházy Attila ellen tett panaszban az áll, hogy ő szivárogtatta ki a sajtónak a történteket, sőt videofelvételt is készített a párt európai parlamenti listájáról döntő testületi ülésről. A választmányi tag azt is kifogásolja a panaszban – tette hozzá a hírportál – , hogy a volt pártelnök járja az országot, kampányol és a saját népszerűségét építi a jelenlegi elnökkel szemben.

Hirdetés

Mesterházy Attila péntek este az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, egyetért azzal, hogy Tóth Bertalan vezesse az MSZP EP-listáját és nem hagyja, hogy éket verjenek személye és a pártelnök közé. Megerősítette, a választmány ülésén azt támogatta, hogy Szanyi Tibor álljon a lista második helyén Ujhelyi István előtt. Majd hozzátette: senkinek semmilyen felvételt nem adott oda és nem is hozott nyilvánosságra semmilyen felvételt. A folyamatban lévő eljárást nem kívánta kommentálni.

A politikus szerint az MSZP-nek nem a belső ügyekkel kell foglalkoznia, hanem az EP-kampánnyal. „Amikor az MSZP belügyeiről szól a média, akkor mi mindig rosszul járunk, amikor a programunkról beszélünk, jól járunk” – fogalmazott.

Láng Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója az MTI-nek nem kívánta kommentálni az ügyet.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!