Itthon

Fegyőr megesküdött: megállítja Magyarország „tragédiáját”

Hirdetés
FEKETE-GYŐR ANDRÁS Momentum vezér svéd politikai és gazdasági döntéshozóknak, és újságíróknak beszélt a „Demográfia meghatározza a sorsunkat” című konferencián.
Ezt közzé tette Facebook  oldalán is.
Miközben Európa egy még erősebb Európává akar válni, Magyarország éppen a másik irányba, visszafelé halad- írja bejegyzésében.

„Svéd politikai és gazdasági döntéshozóknak, és újságíróknak beszéltem egy svéd agytröszt, a Timbro által szervezett »Demográfia meghatározza a sorsunkat« című konferencián. Magyarország ma egyre távolabb sodródik Európától. A magyar emberek pedig Magyarországtól. Ez a két folyamat ma hazánk két legnagyobb tragédiája, és ez a két folyamat az, amire a Momentumban megesküdtünk: meg fogjuk állítani.

Miközben Európa egy még erősebb Európává akar válni, Magyarország éppen a másik irányba, visszafelé halad. Ez, az európai országok között egykor szabad és elkötelezett ország most 3 évtizednyi fejlődést dob el magától és lép vissza a kommunista önkényuralom irányába.

Ami ennél is szörnyűbb: megfosztják az országot a legfőbb reményétől, a magyar népességtől. Egyre növekvő számban hagyják el az országot a tehetséges honfitársaink olyan helyek felé indulva, amelyekről úgy hiszik, kedvezőbb lehetőségeket tartogatnak számukra.
És nem csak fiatalok, nem csak tanulók vagy dolgozni vágyók vándorolnak el. Már régen nem csak gazdasági kivándorlásról beszélhetünk. Egyre többen azért indulnak el, mert ha nem esküdnek hűséget a Fidesznek, nem jutnak igazi lehetőségekhez sem az életükben. Azért vándorolnak el, mert Orbán fojtogató, félelem-központú, földhözragadt politikai kultúrájára mondanak nemet.

A feladatunk tehát világos: egy olyan országot kell teremtenünk, ahonnan nem kell elmenni, és ahova érdemes hazajönni. És ezt az országot úgy kell megteremtenünk, hogy több Európát hozunk Magyarországra. Nem kétséges, hogy a több Európa kevesebb hatalmat jelent majd a jelenlegi vezetőinek. Európa egy baráti kör. A barátság azt jelenti, hogy tudunk arról, mit tesz odahaza a másik és néha megengedünk magunknak némi kritikát is. Azok viszont, akik nem viselik el a kritikát, elveszítik a barátaikat.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Forrás: Mandiner

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!