EurópaItthon

Fekete-Győr András szerint minden egyes ukrán győzelem jó a magyaroknak

Hirdetés

A szankciók működnek – utal legújabb bejegyzésében a Momentum megbukott frakcióvezetője arra, hogy a nyugati országok által kitalált stratégia működik Oroszországgal szemben. 

Fekete-Győr András ennél még tovább  ment, a magyarokra nézve is jelentős következtetést vont le a harcok állásából, az általa olvasott frontjelentésekből, vagy az ég tudja miből.

A balliberális politikus ezt írja:

“Putyin kivonja megszálló csapatait Herszonból. Minden egyes ukrán győzelem jó a magyaroknak, mert távolodik a front. A nyugati stratégia működik.”

Hirdetés

Nemzetközi folyamatok szakértése terén nem ez volt Fekete-Győr egyetlen megállapítása a héten. Ezt megelőzően az amerikai félidős választásokról állapította meg, hogy Magyarországnak az a jó, ha Biden jelöltjei és a Demokrata Párt nyer. 

“A republikánusok győzelmének nemcsak Ukrajna szempontjából lehet komoly jelentősége, de nagyban megnövelheti a veszélyét annak is, hogy 2024-ben Trump visszatér a hatalomba. Ez azért jelentene csapást az atlanti szövetség számára, mert Trump és a republikánus párt szélsőjobboldali szárnya nem hisz a szabályokon alapuló nemzetközi rendben. Trump nemcsak az USA demokratikus intézményrendszerét gyengítette meg a regnálása alatt, de súlyos sebeket ejtett a nemzetközi renden és a liberális demokráciák helyzetén is a világban. Putyin helyett Trump az USA természetes szövetségeseivel került “hidegháborús” viszonyba”  – írta a Momentum volt elnöke, aki hozzátette: magyar nemzeti érdek, hogy alulmaradjanak a trumpisták.
Magyar Jelen

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!