Világ

Félelem a Fehér Házban: Trump újabb kulcsemberével balhézott össze

Hirdetés

Már régóta pletykálják, hogy megromlott a viszonyuk, most hivatalos: Trump kabinetfőnöke az év végével távozik posztjáról. John Kelly utódját nagy erőkkel keresik.

Donald Trump szombaton azt közölte: kabinetfőnöke, John Kelly az év végén távozik posztjáról. Utódját (illetve jó eséllyel ideiglenes utóját) az elnök egy-két napon belül megnevezi. „Ő egy jó srác” – mondta Trump Kellyről, és jelezte: sokra tartja az elvégzett munkáját. Informátorok szerint azonban annyira megromlott a viszony közöttük, hogy jó ideje már nem is állnak szóba egymással.

Bob Woodward híres amerikai újságíró “Félelem: Trump a Fehér Házban” című botránykönyvében azt írta:

” Kelly állítólag már korábban is zavarodottnak nevezte Trumpot, így beszélt róla: “Ő egy idióta. Értelmetlen megpróbálni bármiről is meggyőzni. Teljesen elvesztette a kontrollt. Kész őrület.”

A Reuters forrásai szerint Nick Ayers, Mike Pence alelnök egyik vezető tanácsadója lehet az új kabinetfőnök, Trump legalábbis hónapok óta győzködi erről. Két évre szerződtetné az elnök Ayers-t, de ő csak 2019 tavaszáig vinné a posztot, mivel családjához, két kisgyermekéhez szeretne visszatérni.

Hirdetés

Kelly egyébként 2017 júliusában váltotta a poszton Reince Priebust, aki fél évet húzott ki a poszton – a Trump-adminisztráció távozásakor őt okolta azért, mert folyamatosan belső információk szivárognak ki a sajtóhoz a stábból.

https://maivilag.com/2018/12/trump-uj-liberalis-vilagrendet-epit-amely-megakadalyozza-a-haborukat-es-nagyobb-joletet-teremt/

 

Forrás: Privát bankár

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!