Európa

Felgyorsultak az új világrend kialakulásának irányába mutató változások

Hirdetés

A koronavírus-járvány hatására felgyorsultak azok a változások, amelyek egy új világrend kialakulásának irányába mutatnak – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén.

Szijjártó Péter éves meghallgatásán azt mondta, ezzel összefüggésben régi és új típusú kihívásokkal kell szembenézni. Ezek közül hat kihívást emelt ki.

Elsőként említette, hogy a gazdaság területén kialakult a globális verseny a kapacitások újraelosztásáért. A második, hogy a járvány hatására fokozódott az illegális migráció, amely már nemcsak biztonsági, kulturális, hanem egészségügyi fenyegetést is jelent. A harmadik kihívásként kiemelte: az életünk nagy része átkerült a digitális térbe, így a kiberbiztonsági kérdések még fontosabbá váltak.

A negyedik kihívásnak az Európai Unió jövőjéről szóló, élesedő vitát nevezte, azon belül is kiemelten a Nyugat-Balkán helyzetét.

Az ötödik kihívás, hogy az EU földrajzi szomszédságában lévő konfliktusok közül szinte egy sem haladt a megoldás felé az elmúlt időszakban. A hatodik kihívás pedig a határon túli magyar közösségek védelme – sorolta a miniszter.

Hirdetés

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!