Európa

Fellázadtak parancsnokaik ellen az ukrán katonák

Hirdetés

A katonák szerint parancsnokaik zsebre vágják az elesettek után járó zsoldot, miközben alig él már valaki a zászlóaljból.

Az ua-reporter.com arról tudósít, hogy felkészülés és fegyverzet nélkül vetettek be ukrán katonákat Bahmut védelmében, ezért az egység katonái fellázadtak a parancsnokaik ellen. Úgy pontosítanak: az esemény alanyai a Harkiv megyében alakult területvédelmi 127. számú dandár 228-as zászlóaljának katonái, akik parancsnokaik elleni kollektív bizalmatlanságuknak adtak hangot.

Hangsúlyozták: a katonák panaszai szerint az egységüket csalással, felkészületlenül vetették be a Bahmutnál kialakult húsdarálóba, ahol nagy veszteségeket szenvedtek. Elmondták, hogy nem látták el őket a megfelelő fegyverekkel, felszereléssel, az egység tankosainak például gyalogosként kellett harcba szállni.

Vádjaik szerint a zászlóalj lélekszámáról szóló hivatalos jelentés csupa hazugság, holt lelkeket írtak be az állomány névsorába.

Valójában 20-30 katonájuk maradt, parancsnokaik pedig saját zsebükbe csúsztatják az elesett katonák után járó zsoldot, amit az élők január óta hiába várnak – írja a KárpátHír is.

Hirdetés

Íme, az elkeseredett katonák üzenete a nagyvilágnak:

VH

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!