Európa

Ferenc pápa 5 lépése, mely jelzi, hogy valójában ő maga az Antikrisztus!

Hirdetés

Ennél több és hitelesebb bizonyíték talán nem is kell – állítják sokan.

Vajon tényleg a sötétségbe vezeti a szent nyájat?

Ferenc pápa napjaink és az egyház történetének egyik legmegosztóbb pápája. Sokan nem szeretik őt, főleg az utóbbi 2-3 évben tett kijelentései miatt.

Egyesek ugyanis azzal vádolják, hogy az amúgy Európai gyökerekkel egyáltalán nem rendelkező pápa feltett szándéka a migráció beteljesítése Európában.

Emiatt ő maga lehet az Antikrisztus, mely elhozza majd a véget Róma számára…

Hirdetés

Magának a pápának több olyan lépése volt a Vatikánnal együtt, mely szintén azt sugallja, hogy lehet, hogy nem is Isten embere, hanem valaki másé… magáé a gonoszé!

A menekült folyosók megnyitása

Ferenc pápa nem egy ízben mondta el, hogy a menekültek a felebarátaink, testvéreink és nővéreink, és kötelességünk megsegíteni őket.

Sőt, politikai beleszólásai is voltak a közvéleménybe, mivel elszólta magát többször is, miszerint humanitárius folyosókat kellene nyitni, amiken keresztül beözönlenének a bevándorlók.

A Jézussal való kapcsolat veszélyes és ártalmas

Hirdetés

Ferenc pápa utóbbi években tett leghajmeresztőbb, sokakban felháborodást kiváltó beszéde Jézsuról az volt, hogy veszélyes a vele való kapcsolat, és kerülendő is.

Ferenc pápa nemrégiben újabb kijelentéssel sokkolta a közönségét. kamerák előtt, legalább 33.000 keresztény hívő előtt mondta el, hogy a Jézussal való közeli, „személyes” kapcsolatot kerülni kell, mert az nem csak veszélyes, de ártalmas is.

Szemellenző politika, szemet hunyás a keresztények keleti üldöztetése felett

Mialatt folyamatosan azon „kampányolt”, hogy a menekültekkel legyünk szolidárisak, és fogadjuk el, hogy a nagy részüknek más a kultúrájuk, vallási beágyazottságuk, közben a Keleten zajló eseményekről nem igazán akart tudomást venni.

Ott ugyanis szabályos keresztényüldözés zajlott és zajlik ma is. Több millió keresztény élete van veszélyben, és sokakat köztük meg is öltek, csak a hitük miatt. érdekes módon ez a pápa szemét sohasem szúrta…

Hirdetés
Hirdetés

A Vatikán szóvivője globális genocídiumról beszélt

A Vatikán szóvivője egy ízben arról beszélt, hogy egy egységes, Új világkormányt kellene létrehozni, és hogy a Föld lakossága már bőven túllépte a megengedett keretet.

Azt mondta, hogy az lenne a legjobb a világnak, ha egy az egész bolygóra kiterjedő, világszerte alkalmazható jogokkal rendelkező bíróságot, vagy tanácsot hozna létre az emberiség. Ez pedig nem jelent mást, mint az Új világrendet magát, még ha burkoltan is. Ez maga az Antikrisztus uralmának első lépése…

Illuminátus pápa

Sokak szerint Ferenc pápa nem véletlenül került a trónra, és valójában ő maga az illuminátusok társaságának egy beépített vezetője.

Ez az első alkalom, hogy az illuminátusoknak befolyása van a pápára, mert a pápa maga is illuminátus eszméket vall.

OSZD MEG másokkal i

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!