Európa

Ferenc pápa: Jelenleg a harmadik világháború zajlik

Hirdetés

Az ukrajnai háború és az energiaválság is témája volt a szegények idei világnapjának, melynek alkalmából ezerháromszáz rászoruló vett részt a Ferenc pápa bemutatta misén és az azt követő közös vatikáni ebéden vasárnap, írja az index.hu.

Családosok, magányos idősek, menhelyeken és utcán élők ültek a Szent Péter-bazilika padsoraiban a Ferenc pápa által tartott misén. A résztvevők – a pandémia miatt – majdnem kizárólag a római egyházmegyéből érkeztek a plébániák és egyházi szervezetek önkéntesei kíséretében.

A misét követően a vatikáni audienciateremben Ferenc pápával közös ebéden vettek részt.

Ferenc pápa 2017-ben vezette be a szegényeknek szentelt világnapot, mely minden évben a Pannóniában született Szent Márton ünnepéhez legközelebbi vasárnapra esik.

A misén mondott beszédében Ferenc pápa kijelentette: meg kell törni a „bennünk lévő belső süketséget, amely megakadályozza, hogy meghalljuk a leggyengébbek elfojtott fájdalomkiáltását”.

Hirdetés

Az egyházfő szerint a mai társadalom is sebzett, és erőszakkal, igazságtalansággal, üldözéssel teli, elég arra a „kegyetlenségre gondolni, melyet az ukrán nép szenved el” – tette hozzá.

Déli beszédében Ferenc pápa ismét a „mártír” ukrán népről beszélt: „a béke lehetséges, ne törődjünk bele a háborúba” – jelentette ki. Dosztojevszkij orosz írót idézte, aki szerint nem szabad félni az emberek bűneitől, és a bűnös embert is szeretni kell.

A szegények világnapja alkalmából a Vatikán csak Rómában ötezer családnak juttatott élelmiszercsomagot, valamint most először a gáz- és villanyszámlák kifizetésében is segítséget nyújtott.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!