Világ

Ferenc pápa megdöbbentő bátorsággal mondta ki az igazat az ukrán helyzetről

Hirdetés

A 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa az RSI olasz nyelvű svájci televíziócsatornának nyilatkozott vatikáni szolgálata tíz évéről. A teljes interjút vasárnap sugározzák. A részletekből már most valószínűsíthető: atlantista körökben nem kap majd vállveregetést az elmondottakért.

Ferenc pápa úgy vélte, harmadik világháború már zajlik, és annak fő csatatere jelenleg Ukrajna. Kifejtette, világháborúról van szó, mivel az összes nagyhatalom részt vesz benne:

„ott, távol mindenkitől (..) régi és új fegyverek kipróbálása zajlik”.

Vlagyimir Putyin orosz elnök „tudja, hogy rendelkezésre állok, tudja, hogy szeretnék vele találkozni“ – jelentette ki Ferenc pápa, aki az ukrajnai háború kirobbanása óta közvetítő szerepre törekszik, és többször hangoztatta, hogy kész elutazni Kijevbe és Moszkvába is.

A katolikus egyházfő ismét nagyon korrekten, egyenesen és bátran fogalmazott, nem törődve azzal, hogy a progresszív zsoldban dagonyázó F.O.S. minden bizonnyal szétcincálja ezért:

Hirdetés

A háttérben „birodalmi érdekek húzódnak, és nem csak oroszok, hanem más nagyhatalmaké is”

– húzta alá az egyházfő.

„Két békepárti vezető van a világon: az egyik Ferenc pápa, a másik pedig Orbán Viktor”

– fogalmazott Turi-Kovács Béla korelnök a magyar országgyűlés alakuló ülésén közel egy éve,

változott azóta valami? 

Hirdetés


teraz.sk
/mti

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!