Itthon

Feri fenyegetőzik: jövőre nem lesz békés a hatalomváltás

Hirdetés

Szakembereik előkészítik annak a politikai, közbiztonsági és jogi forgatókönyvét, amely kormányváltás esetén akkor lépne életbe, ha békés úton a Fidesz nem adja át a hatalmat.

Gyurcsány Ferenc Szegeden járt, ahol fiatalokkal beszélgetett arról, hogy pártja milyen Magyarországot képzel el, és arra is kíváncsi volt, hogy milyen országra vágynak a harminc alattiak.

szeged.hu interjút is készített a Demokratikus Koalíció politikusával, amelyben az újságíró egyebek mellett az alábbi kérdést tette fel:

Számolnak-e azzal a kockázattal, hogy a 2022-es országgyűlési választások után nem lesz békés a hatalomátadás?

– Teljes mértékben – válaszolta Gyurcsány, aki emlékeztetett, hogy a Fidesz-tábor egy része 2002-ben hídfoglalással tiltakozott az elveszített parlamenti választások után.

Hirdetés

Gyurcsány megjegyezte, ha egy politikai oldal önmagát a hazával azonosítja, akkor ezzel megágyaz annak, hogy vereség esetén legitimálja az új hatalommal szembeni fellépést, és ez a legnagyobb veszély. Szerinte bár az ország érdeke, hogy békés úton történjen meg a hatalomátadás, a Fidesz táborának egy része eddig kétszer mutatta meg, hogy nagyon nehezen nyeli le a békát.

Gyurcsány Szegeden úgy fogalmazott, hogy szakembereik előkészítik annak a politikai, közbiztonsági és jogi forgatókönyvét, amely kormányváltás esetén akkor lépne életbe, ha békés úton a Fidesz nem adja át a hatalmat:

Nyilván nem mondhatjuk meg most, hogyan készülünk arra az esetre, ha nem így történnek a dolgok. Szakembereink készítik annak a politikai, közbiztonsági és jogi forgatókönyvét, ha nem békés lenne a hatalomváltás.

Mindez annak kapcsán hangzott el, hogy a helyi hírportál felvetette, hogy a Fidesznek a választási vereség akár büntetőjogi következményekkel is járhatna. A volt kormányfő szerint a kormányváltásnak önmagában nincs büntetőjogi következménye, annak azonban igen, hogy köztörvényes bűnözők is találhatóak a kormánypárt politikusainak sorában.

Forrás: blikk

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!