Itthon

Fideszes tégla van az LMP-ben – állítják

Hirdetés

Az LMP társelnöke úgy véli, a kormánypárt minden ellenzéki pártba beférkőzött, és bár nevet nem mondott, sejti, hogy náluk ki lehet a beépült fideszes.

Az ATV-n adott interjújában azt is mondta: lemond, ha április 8-án többséget szerez a Fidesz.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke volt az Egyenes Beszéd című műsorának szerdai vendége.

Íme a legfontosabbak:

  • Hadházyt az viseli meg legjobban, amit a családjával művel a kormánymédia; szerinte hazugság, hogy az édesanyja licitált volna földárverésen, szülei nem jutottak földhöz, azt ugyanakkor elismerte, hogy jelentkeztek volna az árverésre, de csak akkor, ha nem indul helyi gazda
  • Az ellene indult lejáratáshullám szerinte azt jelenti, hogy a Fidesz borzasztóan fél
  • A zuglói LMP-s jelölt, Barta János ügyéről azt mondta, megtették a szükséges lépéseket, ha pedig Barta önként nem száll ki, akkor jogászokkal fogják megvizsgálni, hogyan lehet eltüntetni a neve mellől az LMP-s logót, a szavazóktól pedig elnézést kérnek
  • A pártot ért vádakról, miszerint az LMP a Fidesz szekerét tolja, azt mondta, visszautasítja azokat, aki neki ilyet mond, azokat ki szokta nevetni. Kitért arra is, hogy ha kiderülne, hogy a zuglói LMP titkos paktumot kötött a Fidesszel, azonnal feloszlatnák a helyi szervezetet
  • Azt gondolja, hogy a Fidesz nagyon sok pártba beágyazódott, ez alól szerinte az LMP sem kivétel, a kormánypárt pedig mindent megtesz azért, hogy az ellenzéki pártok egymást jobban utálják, mint a kormányt magát.
  • Neveket ugyan nem mondott, csak azt, hogy vannak sejtései, ki lehet az LMP-be épült spion, mint fogalmazott, a választások előtt nem az a cél, hogy az ellenzéki pártok a belső ügyeikkel foglalkozzanak
  • A választás éjszakaján lemond, ha a kormány többséget szerez, és ugyanezt javasolja a többi ellenzéki kollégának is

Forrás: hvg

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!