Itthon

Figyelem: szennyezett gyógyszer került forgalomba – több százezer embert érinthet!

Hirdetés

Egy kínai gyártó által előállított hatóanyag szennyeződött, emiatt vonták vissza a valsartant tartalmazó vérnyomáscsökkentők jelentős részét – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgató helyettese. A szakemberek azt javasolják, a gyógyszerét senki se dobja el azonnal, mert annak nagyobb az egészségügyi kockázata.

Egy kínai gyártó, a Zhejiang Huahai Pharmaceuticals által előállított hatóanyag szennyeződése miatt vonták ki az egész Unió területén a valsartan hatóanyag-tartalmú vérnyomáscsökkentők jelentős részét. Szolyák Tamás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, főigazgató-helyettese a témában rendezett szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, a szennyezett hatóanyag egészségkárosodást okoz.

A szennyeződésnek karciogén (rákkeltő) hatása van, azonban ez a hatás egyrészt nem jelentkezik azonnal, csak hosszú évek után, másrészt ilyen anyagok más úton is bekerülhetnek a szervezetbe, például füstölt hússal. A gyógyszernél azonban nagyon alacsonyan húzzák meg a határértéket.

A visszavonás a hazai készítmények háromnegyedét érinti. A felfüggesztett készítmények listáját itt érik el. A magas vérnyomás népbetegség, az érintett vérnyomáscsökkentőket nagyjából 200 ezer ember szedheti. Merkely Béla kardiológus, a Magyar Kardiológusok Társaságának előző elnöke, a Szakmai Kollégium Kardiológia Tagozatának elnöke azt mondta,

„a beteg sokkal nagyobb egészségkárosodásnak van kitéve, ha azonnal elhagyja a vérnyomáscsökkentő gyógyszert anélkül, hogy másra átállna.”

Hirdetés

Azt javasolják, egy hónapon belül kérjenek új receptet az orvosuktól, addig szedjék tovább. Ezt a sajtótájékoztatón többször is hangsúlyozták. Merkely azt mondta,

„a szennyezés több éve jelen lehet a gyógyszerekben, a néhány hét további gyógyszeres kezelés a toxikus hatás kifejtésében alacsony rizikót hordoz, ezt el kell fogadni. Ha elhagyják a gyógyszert, a kiugró vérnyomás miatt a beteg szívinfarktust, sztrókot kaphat.”

Készítettek egy listát az orvosok számára arról, mivel lehet helyettesíteni a készítményeket, ezeket eljutattják majd.

Európában a legelsőként Magyarország lépett – mondta Szolyák Tamás, a többi ország csak a ma kiadott figyelmeztetés után intézkedett. Ha bármilyen új információt megtudnak, arról is tájékoztatják az embereket.

A sajtótájékoztatón beszéltek arról is, prioritás az ellátás biztosítása, a másik hatóanyagot tartalmazó gyógyszerekből van elég a patikákban. A valsartant tartalmazó készítményekből is van olyan, amely nem szennyezett. Ezt más technológiával állítják elő. Szolyák arra számít, ezek a gyártók növelhetik a kapacitásukat. Ha a szennyezett hatóanyagot előállító cég változtat a technológián, és szennyeződésmentes készítményt állítanak elő, egy újabb vizsgálat után visszatérhetnek a piacra. Kérdés, hogy a beteg vagy az orvos választja-e még a készítményüket.

Hirdetés

Többen feltették a kérdés, hogyhogy csak most vették észre a szennyezést. Szolyák azt mondta, nem tudni pontosan, mikortól szennyeződhetett a hatóanyag, a cég többször változtatott a technológián. Most egy potenciális vevő jelentkezett a gyártónál, amely felülvizsgálta a hatóanyagot, ebből indult a széles körű vizsgálat. A hatóanyagokat ugyan rendszeresen ellenőrzik, de erre a szennyeződésre senki sem keresett rá korábban.

„Nem lehet kizárni, hogy korábban is szennyezett volt már a hatóanyag, de ennek ellenkezőjét sem lehet kizárni.”

A vérnyomáscsökkentőket a patikákból vonják vissza, így az a gyártókon múlik, hogy visszafizetik-e a pénzt azoknak, akik több havi készlettel rendelkeznek. Az ügyben már elkezdtek tárgyalni a gyártókkal.

Az átállás miatt nőhet a sor az orvosoknál, Merkely Béla szerint az orvosok gyorsított időpontadással megoldhatják a problémát.

„Van olyan helyzet, mikor többet kell dolgozni, azt gondolom, ezt a 200 ezer embert át tudjuk állítani.”

Hirdetés
Hirdetés

Öt napja függesztették fel 27 gyógyszer forgalmazását, akkor merült fel a gyanú, hogy minőségi hibás lehet az egyik hatóanyag.

Forrás: hvg

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!