Kultúra

Figyelmeztetést adtak ki: minden magyar autóst érint

Hirdetés

Július közepétől augusztus közepéig tart az őz, hazánk legnagyobb egyedszámban és szinte mindenhol előforduló nagyvadfajának párzási időszaka. A nász alatt a bakok kergetik a sutákat, és eközben az állatok sokkal figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában, ráadásul nappal is aktívak, így nagyobb az esély arra, hogy kiugranak az autók elé.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete és a Magyar Autóklub, mint az ország legnagyobb autós civil szervezete arra figyelmezteti az autósokat, hogy a következő egy hónapban a szokásosnál is óvatosabban vezessenek az őzek párzása miatt.

Amennyiben őz keresztezi az utat, számíthatunk rá, hogy követi egy másik, így lassítsunk, dudáljunk!

Ha kiugrik a kocsink elé, az egyetlen megoldás a vészfékezés, éppen ezért ezért figyeljünk a követési távolságra is! A volánt semmiképp se rántsuk el, ne próbáljuk kikerülni az állatot, mert ez szintén balesethez vezethet!

Ha mégis bekövetkezik az ütközés, feltétlenül értesíteni kell a rendőrséget, mert a vad- és gépjármű ütközés közúti balesetnek számít. A helyszínelés jegyzőkönyve lehet az alapja az esetleges további ügyintézésnek. Értesíteni kell a területileg illetékes vadászatra jogosult szervezetet (általában vadásztársaságot) is, erről a rendőrség gondoskodik.

Hirdetés

Forrás: origó

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!