Itthon

Figyelmeztető előrejelzést adott ki az OMSZ – mutatjuk, hol kell készülni

Hirdetés

Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas Veszprém és Zala megyében vihar szél miatt figyelmeztetnek a szakértők. A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.

Emellett Somogy és Zala megyében ónos eső is kialakulhat, megnehezítve a közlekedők dolgát.

S ha még ez mind nem lenne elég, akkor Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben a havazás miatt adtak ki riasztást.

Az OMSZ előrejelzése szerint 12 óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó hullhat.

 

Hirdetés

Időjárás grafikon 01.14. / OMSZ

 

Csütörtökön egyre többfelé vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró, de főként az északkeleti megyék fölé még érkezhet vastagabb felhőzet is. Napközben egyre kevesebb helyen, főként a keleti megyékben várható havazás, hózápor. Az ország nagy részén erős, a Dunántúlon sok helyütt viharos lesz az északnyugati szél, csupán az északkeleti tájakon maradhat mérsékelt a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1, -7 fok között alakul, az átmenetileg kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között várható.

Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható felhőátvonulásokkal. Elszórtan hózáporok is kialakulhatnak. Az északias szél több helyen megerősödik, néhol viharos közeli lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -2 fok között alakul, de a havas, kevésbé felhős, szélcsendes tájakon akár -12 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +2 fok között várható.

Hirdetés

Forrás: Ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!