Itthon

Folytatódik a főváros autóskísérlete

Hirdetés

A biciklisávokról szóló társadalmi konzultációt követően elkezdődött a Nagykörút forgalmi átalakítása – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a kivitelezés részeként csütörtök éjszaka már megváltoztatták a Nyugati pályaudvar előtti forgalmi rendet.

Mint írták, a Nagykörút új kialakítása jól vizsgázott, de az időközben lezárult társadalmi egyeztetés tapasztalatai, illetve a legfrissebb forgalmi adatok alapján a fővárosi önkormányzat a Nagykörút közlekedésének finomhangolásáról döntött. A munka részeként a következő hetekben a körút több pontján is várhatók a Nyugati pályaudvarnál végzettekhez hasonló, kisebb változtatások.

Óránként átlagosan 125 kerékpáros halad a Nyugati pályaudvar és a Corvin-negyed között, ugyanennyi idő alatt mintegy 1700 autó használja a szakaszt – nem rossz arány…

Az átalakításról szóló döntés a lakossági és szakmai szempontok kompromisszuma alapján jött létre. Mint írták, a főpolgármesteri hivatal döntése biztosítja azt, hogy a kerékpárosok tovább is biztonságosan tudjanak a Nagykörúton biciklizni, az autósoknak visszaadja a gépjárműforgalomhoz szükséges kapacitás jelentős részét és az ott élők számára pedig élhetőbbé teszi a környéket.

Hirdetés

A tájékoztatás szerint az átalakítás alatt a Petőfi hídtól a Dohány utcáig mindenhol legalább irányonként két közúti forgalmi sáv áll az autósok rendelkezésére. A kerékpársávokat parkolósávból alakítják ki, de esetenként kerékpáros nyom, illetve a járdán kialakított kerékpárút készül.

A Dohány utcától a Nyugati térig irányonként egy-egy forgalmi sávot használhatnak az autósok. E szakaszon a szakemberek járdaszigeteket is építenek azért, hogy kedvezőbb lámpaprogram szolgálja az autós közlekedést – ismertették. A Nyugati tér előtt egy rövid szakaszon két sávon engedik majd az autóforgalmat, hogy a csomóponton gyorsabb, könnyebb legyen az átjutás – tették hozzá.

Az ország legforgalmasabb kerékpáros útvonala

Ez egy olyan kompromisszumos javaslat, amely megőrzi, hogy a Nagykörút lett Budapest, és egyben az ország egyik legforgalmasabb kerékpáros útvonala, egyúttal lehetőséget biztosít arra, hogy a körút ismét megteljen élettel és közösségi programok helyszíne legyen – áll a közleményben.

A BKK közölte azt is, hogy a Nagykörút hosszú távú jövőjéről széles körű társadalmi egyeztetésen alapuló komplex tervezési folyamatot indít a fővárosi önkormányzat.

Hirdetés

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!