Itthon

Fontos bejelentést tett az operatív törzs a kötelező maszkviselésről!

Hirdetés

Az előző napokhoz képest emelkedik a maszkviseléssel kapcsolatos szabályszegések száma, pedig a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt nagyon fontos, hogy mindenki viselje a maszkot valamennyi közterületen, ami március 8-a óta kötelező – hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezető-helyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.

 

Kiss Róbert alezredes jelezte azt is: a vírus terjedésének megakadályozása érdekében rendezvényt és gyűlést tartani, valamint annak helyszínén tartózkodni tilos.

Arról is beszélt, hogy a csoportosulásokkal és gyülekezésekkel minden ember maga és mások életét, testi épségét, illetve egészségét teszi ki veszélynek.

Elmondta, hogy a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt kedden 525-ször intézkedtek a rendőrök, így a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 29 484 rendőri intézkedés történt a maszkviselési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt.

Hirdetés

Kiss Róbert közölte, hogy a közterületi maszkviselési szabályok megszegése miatt kedden 170 embert figyelmeztettek, 199 főt megbírságoltak, míg 156 személyt feljelentettek.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!