Európa

Fontos brüsszeli tanácskozás lesz ma

Hirdetés

Az EU-tagországok külügyminiszterei hétfőn, egynapos brüsszeli tanácskozásukon a sürgős nemzetközi kérdések sorában eszmecserét folytatnak az iráni nukleáris megállapodás jövőjéről, a Ciprus partjai mellett megkezdett „illegális” török próbafúrásokra adható uniós válaszokról, valamint a migráció kihívásáról. Az uniós külügyi tanács tájékoztatása szerint a miniszterek tárgyalnak Teheránnak a nukleáris megállapodással – azaz az átfogó közös cselekvési tervvel (JCPOA) – kapcsolatban közelmúltban tett bejelentéseiről

Az ülés résztvevői megvitatják, hogy az uniónak milyen eszközök állnak rendelkezésre az úgynevezett iráni atomalkuban foglaltak betartására. Az EU ugyanis továbbra is elkötelezett az Iránnal 2015-ben kötött, az ország atomprogramjának korlátozását előíró nukleáris megállapodás fenntartása mellett. A tanácskozás résztvevői áttekintik az EU és Törökország közötti kapcsolatokat a Ciprus partjai mellett megkezdett „illegális” török próbafúrások miatt.

Az uniós külügyminiszterek munkaebéd keretében véleménycserét fognak folytatni Nicolae Popescuval, a Moldovai Köztársaság külügyminiszterével. Az aktuális ügyek megbeszélése keretében a miniszterek áttekintik a sürgős nemzetközi kérdéseket, amelyek közé a szudáni, az etiópiai és a venezuelai helyzet tartozhat.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a tervek szerint tájékoztatja a minisztereket a július 8-án tartott, EU-Ukrajna csúcstalálkozó eredményéről, valamint az EU és a Száhel-övezet G5-országai – Burkina Faso, Csád, Mali, Mauritánia és Niger – közötti miniszteri találkozóról- írta az MTI híre alapján az Atv.hu.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!