Itthon

Fontos figyelmeztetést adtak ki a bankok – mindenkit érint

Hirdetés

Nagyon hosszú bankszünnap jön a karácsonyi héten, aki tehát idén még el szeretne intézni valamit a bankjánál vagy más pénzügyi intézménynél, jobban teszi, ha a jövő héten időt szakít rá – hívta fel a figyelmet a napi.hu.

A portál emlékeztetett: a bankok honlapján kint vannak az ünnepi nyitva tartások, ezek szerint a hitelintézetek 23-án hétfőn még nyitva lesznek, kedden viszont bezárnak, és nem is nyitnak ki december 30-ig. Aznap normál nyitva tartásra kell számítani, emellett még 31-én is lehet majd ügyet intézni, de a legtöbb helyen csak 14 óráig, ugyanis a pénteki nyitva tartás lesz érvényben.

A cikk felhívja a figyelmet: vannak olyan pénzügyi termékek, amelyek után adókedvezmény jár az idei év végéig teljesített befizetésekre. Ezeknél nem árt odafigyelni arra, hogy az átutalt pénz megérkezzen a fogadó intézmény számlájára. Az önkéntes nyugdíjpénztári befizetésekre és az egészségpénztári befizetésekre évente 20 százalék, maximum 150 ezer forintnyi adó igényelhető vissza, a támogatott nyugdíj biztosításoknál 20 százalék, maximum 130 ezer forint a limit. Lehet még adót visszaigényelni a nyugdíj-előtakarékossági számlák (nyesz) befizetéseire is, szintén 20 százalékot, maximum 100 ezer forint, illetve azoknak, akik a nyugdíjkorhatárt ez év végéig elérik, 130 ezer forint. Annyi kikötés van még, hogy összesen maximum 280 ezer forintot igényelhet vissza egy adózó.

Giro Zrt. december 7-én és 14-én szombaton teljesített átutalásokat, de december 23-ai bankzárát követően már csak 30-án hétfőn érkezik meg az átutalt összeg. Elvileg tehát a karácsonyi ünnepek idején átutalt pénz is megérkezik a szolgáltatókhoz, de aki az ünnepek idején szeretné, hogy megérkezzen egy másik számlára az utalása, jobban teszi, ha még 23-án időben elvégzi a tranzakciót, mert a másik fél egy teljes héten át várhat a pénzére. Aki az utolsó pillanatban szeretne például előre utalással fizetni egy karácsonyi ajándékért, könnyen lehet, hogy csak jövőre jut hozzá a megrendelt termékhez.

Szinten nagyon fontos tudni, hogy január 1-jétől áraznak át a bankok sok hitelterméket az új referenciakamatok alapján. Az már biztos, hogy a babaváró támogatás és a támogatott forint lakáshitelek kamatai az idén decemberben történelmi mélyponton vannak. Aki ilyet szeretne felvenni, az siessen még ezen a héten elintézni a papírokat, a jövő héten ugyanis nem csak a bankok, de a hivatalok is zárva lesznek keddtől. A babaváró támogatás, ha megszületik a gyerek öt éven belül, kamatmentes marad, ha viszont mégsem jön a baba, azoknak kell a legkevesebb büntetést visszafizetni, akik az idén decemberben veszik fel a kölcsönt.

Hirdetés

Azok a lakáshitelesek is jó, ha sietnek a szerződéskötéssel, akik változó kamatozású lakáskölcsönüket fix kamatozásúra cserélnék. A kamatok ugyanis januártól jó eséllyel emelkednek majd. Papírokat beadni, hiánypótlással foglalkozni viszont a jövő hetet leszámítva már csak 23-án és 30-án, illetve 31-én kora délutánig lehet majd.

Az értékpapírszámlával rendelkezők figyelmét is felhívják arra, hogy a több napra teljesülő tranzakcióknál megnő a teljesülés határideje. Vagyis aki 23-án T+3 napra szeretne vásárolni, illetve eladni egy befektetési jegyet vagy más értékpapírt, az csak valamikor január 2-án, három nap helyett bő másfél hét után jut hozzá a pénzéhez vagy az értékpapírjához.

A Magyar Államkincstár is szünetet tart december 24-től 30-ig, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban a kincstári fiókokban nem lehet majd állampapírokat vásárolni. Nem csak állampapírt nem árulnak majd, mindenféle más jellegű ügyintézés is szünetel. Aki tehát jegyezni szeretne számlát nyitni a kincstárnál, vagy vásárolna valamelyik lakossági állampapírból, például a Magyar Állampapír Pluszból (MÁP+), valószínűleg jobban jár, ha még a most kezdődő héten, de legkésőbb 23-án hétfőn megteszi ezt.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!