Európa

Fontos üzenetet küldött Angela Merkel

Hirdetés

Sok munka van még hátra az Európai Unió és az unióból kilépett Egyesült Királyság jövőbeli kapcsolatairól szóló megállapodás eléréséig, ugyanis ahhoz mindkét félnek kompromisszumokat kell kötnie érdekeik feladása nélkül – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek csúcsértekezletének első munkanapja után, péntekre virradó éjszaka.

Merkel azt követően nyilatkozott, hogy a tagállami vezetők zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatokra, valamint az arról szóló megállapodást előkészítő tárgyalásokra.

„Arra kértük az Egyesült Királyságot, hogy maradjon nyitott a kompromisszumokra a megállapodás megkötése érdekében, még akkor is, ha mindkét fél ragaszkodik bizonyos feltételekhez” – fogalmazott a kancellár az MTI beszámolója szerint.

Természetesen ez azt is jelenti, hogy az uniónak is kompromisszumokat kell kötnie. A német kancellár a „fényt és az árnyékot” is látja a brexit-tárgyalások kapcsán, ugyanis bizonyos helyeken a dolgok jól haladtak, másutt még sok munkát kell elvégezni.

A brexit-tárgyalásokkal összefüggésben elfogadott zárónyilatkozatában az Európai Tanács aggodalmát fejezte ki, hogy olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint az egyenlő versenyfeltételek, a kormányzás és a halászat területei, még mindig nem történt jelentős előhaladás a tárgyaló felek között. Az uniós tagállamok vezetői felszólították Londont, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a kereskedelmi megállapodás elfogadása érdekében. Leszögezték: az EU elszánt a tekintetben, hogy a december végi határidő előtt megszünteti az új kereskedelmi kapcsolatok hiányosságait, különösen a halászati jogok, a vitarendezési mechanizmus és a tisztességes piaci versenyfeltételek biztosításának kulcsfontosságú területein az „európai munkahelyek százezreinek” védelmére.

Hirdetés

Sebastian Kurz osztrák kancellár távozásakor arról beszélt, hogy egész Európában romlik a járványhelyzet, minden tagországban több és több új fertőzöttet vesznek nyilvántartásba. Arra figyelmeztetett, hogy noha több tagországban még jelentős számban vannak szabad kórházi ágyak, „sokan alábecsülik, hogy mit jelent a járvány exponenciális terjedése”. „Mindannyian el akarjuk kerülni az újabb lezárásokat, de ha a vírust nem sikerül megfékezni, további korlátozásokra lesz szükség. Ez viszont munkahelyek elvesztéséhez vezet”.

Az uniós tagországok zárónyilatkozatot fogadtak el a koronavírussal összefüggésben is, amelyben arra szólítottak fel, hogy a tagállamokat tömörítő Európai Tanács és az Európai Bizottság folytassák koordinációs munkájukat különös figyelemmel a karanténkötelezettségre vonatkozó előírásokra, az uniós határokon belüli mozgás nyomon követésére, a tesztelési stratégiákra, a vizsgálati módszerek közös értékelésére, a tesztek kölcsönös elismerése, és az EU-ba történő elengedhetetlen beutazás ideiglenes korlátozására.

A csütörtöki munkavacsorát követően a klímavédelemmel összefüggésben elfogadott zárónyilatkozatukban a tagállami vezetők kijelentették: annak érdekében, hogy a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel összhangban az Európai Unió 2050-ig elérje az éghajlat-semlegességre vonatkozó elképzeléseit, növelnie kell erőfeszítéseit az elkövetkező évtizedben, valamint frissítenie éghajlat- és energiapolitikáját.

A tagállami vezetők elkötelezték magukat, hogy meghaladják a jelenleg 2030-ra kitűzött 1990-es referenciaértékhez viszonyított 40 százalékos kibocsátás-csökkentési célt. Ezzel összefüggésben felkérték az Európai Bizottságot, hogy tárgyaljon a tagállamokkal a magasabb kibocsátás-csökkentési célkitűzéseikről. A következő, decemberben tervezett csúcstalálkozójukon megegyezésre törekednek az új célszámokról. A nagyratörőbb kibocsátás-csökkentési célszámokat minden tagállam javuló mutatói mellett kívánják elérni, figyelembe véve a tagállamok eltérő energiaforrás-szerkezetét.

A csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozó témái között szerepel még az afrikai országokkal ápolt kapcsolatok áttekintése, különös figyelemmel a kereskedelemre, a gazdasági fejlesztésekre, a biztonság és stabilitás javítására, a migrációra, valamint a terrorizmus elleni küzdelemre.

Hirdetés

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!