Itthon

For­du­lat a meg­ölt so­rok­sári fu­tónő ügyé­ben

Hirdetés

A rendőrség módosította az eddigi gyanúsítását R. Szilveszterrel szemben.

Gyurik Krisztina feltételezett gyilkosát már különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberöléssel, illetve szexuális erőszakkal és kifosztással gyanúsítják.

„Nemrégiben közölték a védencemmel az új gyanúsítást, amit tudomásul is vett. Ami különös volt, hogy korábban arról kaptunk tájékoztatást, hogy szexuális erőszak nem történt, most mégis ennek az ellenkezőjét állítja a hatóság. Ügyfelem ahogy eddig, most sem tett vallomást” – nyilatkozta a Blikknekl dr. Lichy József védőügyvéd.

Mint azt korábban megírtuk, 2013. szeptember 25-én Krisztina az otthonából futni indult, haza azonban nem ért. Férje és fia azonnal a keresésére indult, majd nem sokkal később, közel a család házától a rendőrök megtalálták a nő lemeztelenített holttestét. 

Az emberölés az egyik legtöbb minősített esettel rendelkező bűncselekmény. A minősített esetek súlyosabb elkövetési módokat jelölnek, így tíztől húsz évig tartó, vagy akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható az elkövetőre. Abban az esetben, ha a bíróság R. Szilvesztert minden vádpontban bűnösnek találja, visszaesőként élve már nem hagyhatja el a börtönt.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!