Itthon

Fővárosi gyilkosság – letartóztatták a tettest, elképesztő dolgokat állít

Hirdetés

Egy hónapra elrendelte a nyomozási bíró annak a 26 éves amerikai-brit állampolgárnak a letartóztatását, aki megölt egy francia férfit szombat reggel.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a gyilkosság a V. kerületében, a Ferenczy István utcában történt.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi – aki magyar állampolgársággal is rendelkezik – azt állítja, hogy bipoláris zavarban szenved.

A Blikk úgy tudja: az ittas állapotban lévő elkövető egyetlen késszúrással végzett 25 éves áldozatával, akit a tragédia előtt soha nem látott. A lap értesülései szerint most sem volt semmiféle konfliktus közöttük, az amerikai férfi tettét azzal indokolta, hogy rossz napja volt, és különben sem emlékszik pontosan arra, hogy mit csinált. 

A francia fiatal pár napra érkezett Magyarországra, a születésnapját szerette volna megünnepelni hazánkban.

Hirdetés

Kedden a bíróság folyosóján az elkövető egy szürke kapucnival próbálta az arcát eltakarni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a támadót gyanúsítottként hallgatta ki, a Fővárosi Főügyészség pedig indítványozta a letartóztatását.

A Budai Központi Kerületi Bíróság – végleges végzésével – elrendelte a letartóztatást március 11-éig – közölte az ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a férfi amerikai-brit-magyar állampolgár, Magyarországon bejelentett lakó-, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkezik. A bűncselekmény helyszínét elhagyta.

A bíróság úgy értékelt, a gyanúsított kényszerintézkedés hiányában a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne.

Hirdetés

A gyanúsított büntetlen előéletű, azonban a vallomása, a nyomozás adatai, valamint a cselekmény céltalan jellege és előzménynélkülisége alapján feltehető, hogy a terhelt indokolatlan agressziója mögött kóros elmeállapot állhat fenn – írták. A férfi – elmondása szerint – bipoláris zavarban szenved és az Egyesült Államokban alkoholfüggősége miatt kezelik. Figyelemmel minderre a bíróság szerint fennáll a bűnismétlés veszélye.

A bíróság a végzésben kifejtette, hogy szakértői vélemény hiányában jelenleg nincs lehetőség az előzetes kényszergyógykezelés elrendelésére, és olyan dokumentum sem áll a bíróság rendelkezésére, amely alapján következtetni lehetne arra, hogy a gyanúsított elmeállapota, pszichés betegsége feltétlenül indokolja az orvosi kezelést, azaz az IMEI-ben (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet) történő elhelyezést – áll a törvényszéki közleményben

Forrás: blikk

Fotó: Isza Ferenc

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!