Európa

Francia zsoldosok érkezhettek Odessza kikötőjébe

Hirdetés

Mintegy hatvan francia nyelvű zsoldos érkezett az odesszai kikötőbe – közölte a RIA Novosztyi helyi információkra hivatkozva.

„A HELYI LAKOSOK AZ ODESSZAI TENGERI KIKÖTŐBE HÁROM HAJÓ ÉRKEZÉSÉT JEGYEZTÉK FEL KÜLFÖLDI ZSOLDOSOKKAL, ÖSSZESEN MINTEGY 60 FŐVEL. A KATONÁK FELFEGYVERKEZVE, HADIFELSZERELÉSSEL ÉRKEZTEK ÉS FRANCIÁUL KOMMUNIKÁLTAK EGYMÁS KÖZÖTT.”– mondta a hírügynökség informátora.

Elmondása szerint a zsoldosokat június 9-én látták a kikötőben. Miután megérkeztek az odesszai kikötőbe a „külföldi katonák szétszóródtak a városban, igyekeznek nem elhagyni lakóhelyüket, és általában kerülni minden kapcsolatot a helyi lakossággal” – tette hozzá az informátor.

Az orosz hírügynökség szerint az ukrán hadsereg soraiban többször is kiszúrtak már francia zsoldosokat. Január közepén az orosz csapatok megsemmisítettek egy ideiglenes állomáshelyet Harkivban, ekkor több mint 60 külföldi harcost, többségükben franciákat öltek meg.

A RIA NOVOSZTYI AZT ÍRTA PÁRIZS ANNAK ELLENÉRE, HOGY SZÁMOS BIZONYÍTÉK VAN A FRANCIA ZSOLDOSOK JELENLÉTÉRE AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐKNÉL, IGYEKEZETT TAGADNI ŐKET, ÉS AZ „OROSZOK DURVA MANIPULÁCIÓJÁNAK” NEVEZTE A TÖBB TUCAT HONFITÁRSUK HARKIVBAN TÖRTÉNT MEGÖLÉSÉRŐL SZÓLÓ JELENTÉSEKET.

Hirdetés

Egy héttel azután, hogy Moszkva bejelentette a januári harkivi hadműveletet, az információs hadviselésért felelős francia szolgálatok azt állították, hogy bizonyítékokat gyűjtöttek arról, hogy ez egy orosz dezinformációs művelet volt, írta akkor a Le Monde.

A Harkiv elleni csapás bejelentése egy nappal azután történt, hogy Emmanuel Macron január 16-án bejelentette, 40 nagy hatótávolságú SCALP-EG rakétát küld Kijevnek, és a támadásról az Observateur Continental francia nyelvű weboldal is azonnal beszámolt, amelyet Párizs régóta Moszkva dezinformációs műveleteinek csatornájaként azonosít, írta a francia lap.

Az Ukrajnában tartózkodó francia katonák Oroszország jogos célpontjai, jelentették ki korábban orosz források.

FÜGGETLENÜL A STÁTUSZUKTÓL, A KATONAI TISZTVISELŐK VAGY ZSOLDOSOK LEGITIM CÉLPONTOT JELENTENEK A FEGYVERES ERŐINK SZÁMÁRA– mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

FRANCIAORSZÁG AZONBAN EGYRE ELSZIGETELTEBBNEK TŰNIK AZON DÖNTÉSÉBEN, HOGY KÖZVETLENÜL BEAVATKOZIK AZ UKRÁN KONFLIKTUSBA. MÉG A NAGY NYUGATI HATALMAK SEM HAJLANDÓK NYÍLTAN SZEMBESZÁLLNI MOSZKVÁVAL A CSATATÉREN, TEKINTETTEL ARRA, HOGY EGY ILYEN LÉPÉS KÖVETKEZTÉBEN NAGY A VALÓSZÍNŰSÉGE ANNAK, HOGY A HÁBORÚ ESZKALÁLÓDHAT, AMINEK SÚLYOS KÖVETKEZMÉNYEI LEHETNEK, ÍRTA PÁR NAPJA AZ OZ ARAB MEDIA.

Hirdetés

A Welt am Sonntag német lap szerint Berlin arra készül, hogy nyilvánosan megtagadja Franciaország oroszellenes katonai kezdeményezésének támogatását. A lap az államügyekben jártas forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy francia tisztviselők nyomást gyakorolnak több NATO-tagállamra, hogy működjenek együtt csapatok Ukrajnába küldésében. A jelentések szerint a francia hadsereg vezérkari főnöke, Thierry Burkhard tábornok levélben felszólította az Egyesült Államokat és legalább tíz másik NATO-országot, hogy csatlakozzanak Párizshoz az ukrajnai beavatkozásban.

Forrás:

 

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!