Európa

Franciaország egyes részein már polgárháborús állapotok uralkodnak

Hirdetés

Ugrásszerűen megnőtt a bandaháborúkhoz kötődő leszámolások és bérgyilkosságok száma Franciaországban.

A friss adatokból egyelőre nem derül ki, hogy a hány migráns hátterű gyilkost tartanak számon.

Az előző negyedévhez képest májustól július végéig, 16 százalékkal több, 248 gyilkosság történt, azaz naponta közel 3! Ebből júliusban 101 volt. A szervezett bűnözéssel kapcsolatos információs, hírszerzési és stratégiai elemző szolgálat (SIRASCO) kijelentette, hogy sok gyilkosság a szervezett bűnözéshez kapcsolódik. Az ügynökség szerint a bosszúból elkövetett gyilkosságok sokkal gyakoribbak, mint korábban és közülük sokat bérgyilkosok követnek el.

A családon belüli erőszak is növekvő probléma. Franciaországban tavaly egész évben 121 nőt öltek meg. Az adatokból nem derül ki, hogy a migránsok milyen arányban vettek részt a gyilkosságokban, de a cikk két, nagy port felvert esetet említ.

Az egyikben, egy hónappal ezelőtt egy francia egyetemi hallgató testét fedezték fel saját autója csomagtartójában. A nyomozók szerint a 23 éves Sandra B.-t megfojtották. A tettes egy pakisztáni férfi volt.

Hirdetés

Júliusban Franciaország délnyugati részén egy szíriai bevándorlót tartóztattak le a 24 éves Johanna Blanes megerőszakolása és megölése miatt. Az enyhe mentális betegségben szenvedő fiatal anya meztelen testét egy kis gyalogos aluljáróban fedezték fel. A szír migráns akkor támadt rá, amikor egy éjszakai klubból hazafelé indult.

Forrás: ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!