Európa

Franciaország és Lengyelország komolyan szembe került egymással

Hirdetés

Elhúzódó harc kezdődhet az Európai Parlament liberális és baloldali, illetve radikális jobboldali szárnya között a kisebbségekkel szembeni “diszkrimináció” ügyéről, ami megzavarhatja egyes kelet-közép-európai országok kapcsolatait nyugat-európai partnereikkel – írja a napi.hu.

Noha a lengyel kormány sokat remélt Mateusz Morawiecki miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök személyes találkozójától Párizsban, az események hamarosan kedvezőtlen fordulatot vettek. Bár a tárgyalás fő témája a gazdasági együttműködés lett volna, Párizs e helyett inkább az LGBT-lobbi visszaszorítására tett lengyel lépéseket feszegette.

Ennek egyik fő felbújtója Macron bizalmasa, Clement Beaune volt. Ő a francia kormány Európa-ügyi minisztere, aki korábban arról beszélt, hogy az Európai Bizottságnak kötelezettségszegési eljárást kellene indítania Lengyelország ellen, miután számos lengyel önkormányzat az “LGBT-ideológiától” mentes övezetté nyilvánította magát.

Baune egyébként vállaltan homoszexuális.

A franciák mindenesetre a tárgyaláson tanúsított magatartásukkal egyértelművé tették, ők már nem egy gazdasági közösségben gondolkodnak, hanem egy olyan politikai unióban, ahol vagy elfogadod az általunk állított feltételeket, vagy jöhetnek a retorziók.

Hirdetés

Harc az LGBT-lobbi ellen

Lengyelország szerencsésebb helyzetben van, mint hazánk, hiszen miközben nálunk állami pénzből adhatnak ki gyermekeknek szánt propagandakiadványokat, zavartalanul “érzékenyíthetik” a tanárokat és kisiskolásokat, sőt, Pintér rendőrei még azt vegzálják, aki a jogtalanul kitűzött LGBT lobogót eltávolítja, addig a lengyelek érdemi lépéseket tesznek az egyre gátlástalanabbul nyomuló lobbisták megfékezésére.

Tavaly nyáron az elnökválasztás során Andzej Duda, a PiS támogatását élvező elnökjelölt a homoszexuálisok (és egyebek) mozgalmát károsabbnak minősítette, mint a kommunizmust. A PiS egyik parlamenti képviselője megosztott egy karikatúrát, amely a homoszexuálisok házasságát egy férfi és egy kecske kapcsolatához hasonlította. (A homoszexuálisok felháborodását nem értem, azt hittem a “család az család” – a szerk.). Egy kollégája pedig nyíltan kijelentette: az LGBT csoporthoz tartozók nem egyenlőek a normális emberekkel.

A gyermekek egészséges fejlődése és a családok védelmében Zbigniev Ziobro igazságügyi miniszter is fellépett, miután egy jogi változtatással elérte, hogy az azonos neműek ne fogadhassanak örökbe gyereket, még úgy se, ha formálisan egyikük egyedülállóként próbálkozik. El kell ismernünk, noha jócskán megkésve, ám hasonló törvényt hozott a magyar kormány is, miután lobbiszervezetek évekig tanították az azonosnemű “párokat”, hogyan lehet a törvényi kiskapukat kijátszva gyereket örökbe fogadni.

Pénzzel zsarol az EU

Noha a külhoni magyarok, vagy bármely más őshonos, európai kisebbség irányába igencsak érzéketlen az EU vezetése, vannak “kiemelten védett” csoportok, akikkel szemben a legapróbb fellépés is bosszúhadjáratot vált ki. A fent említett “közösség” ezekhez tartozik. Így aztán aligha meglepő, hogy az Európai Bizottság levelet írt a lengyel kormánynak, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy az EU “diszkriminációellenes szabályainak megsértése” akadályozhatja a strukturális alap kifizetéseit Lengyelországnak.

Van, ami EU-s ügy, és van, ami nem 

Korábban az EU úgy értékelte, hiába gyűlt össze 50 millió aláírás, Európa őshonos kisebbségeinek alapvető jogainak garantálása “nem EU-s ügy”, hanem “tagállami hatáskör”. Ha fenntartásokkal is, de talán valahogyan le lehetne nyelni ezt az indoklást, ha ez után az Európai Parlament nem fogadott volna el egy határozatot, miszerint az EU az LGBTIQ kisebbségekhez tartozó emberek szabadságának térsége (LGBTIQ Freedom Zone).

Hirdetés

Értelmezzük. Az, hogy egy adott térségben élő őshonos népcsoport nem használhatja szabadon nyelvét és jelképeit, nem gyakorolhatja szokásait, nem ápolhatja kultúráját, az nem uniós hatáskör. Ha az adott ország kormánya úgy dönt, el kívánja nyomni ezeket a népcsoportokat, szíve joga. Az ő országa, az ő szabályai. De, ha egy állam vezetése mondjuk úgy érzi, a család fogalmát gyalázná meg, ha a homoszexuálisok számára biztosítaná a házasságot, vagy az örökbefogadást, az már hirtelen EU-s üggyé válik, és jöhet a fenyegetőzés, meg a szankciók. Mi ez, ha nem ordító kettősmérce?

Magyarjelen.hu/Napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!