Kultúra

Gesztesi Károly családja a temetés után közleményt adott ki

Hirdetés

Ahogy azt korábban megírtuk ma szűk családi körben helyezték végső nyugalomra Gesztesi Károly színészt.

A család közleményt adott ki a szertartás után.

„Végső nyugalomra helyezték Gesztesi Károlyt 2020. január 9-én, csütörtökön délután 14 órakor, Budakalászon, a Csalogány utcai temetőben. A szertartás szűk körben zajlott, a családtagok mellett a legközelebbi barátok, művésztársak voltak csak jelen. A temetésen búcsúbeszédet mondott Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, valamint Pajor Tamás lelkész, előadóművész. A jelenlévők egy-egy szál fehér virágot helyeztek el a koporsón. A színművész fejfáján az alábbi mondat olvasható: „Viszontlátásra az Úr napján!”

Gesztesi Károly január 4-én, 56 évesen halt meg tragikus körülmények között. A fővárosban autózott, amikor hirtelen rosszul lett. Életéért 50 percen keresztül küzdöttek sikertelenül, halálát szívroham okozta.

Gesztesi család”

Hirdetés

– áll a közleményben.

Január 13-án, hétfőn este 19 és 23 óra között lesz egy külön megemlékezés a Vígszínházban, ahol a tervek szerint a rajongóknak is biztosítanak lehetőséget, hogy leróhassák a tiszteletüket.

https://maivilag.com/2020/01/eltemettek-gesztesi-karolyt/

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!