Európa

Görögország bekeményít: több mint ezer migráns partraszállását akadályozták meg

Hirdetés

Jannisz Plakiotakisz hajózási és szigetpolitikai miniszter az egyik helyi rádiónak azt mondta, hogy a török embercsempészek az elmúlt három napban mintegy 1130 menekültet próbáltak meg partra juttatni a görög szigeteken. Hozzátette, hogy a görög kikötői hatóságok 24 különálló esetet regisztráltak, illetve ezekben az esetekben megakadályozták a csempészhajók eljutását görög területre.

Májusban a görög hatóságok azt közölték, hogy egyetlen nap alatt mintegy hatszáz migránst akadályoztak meg abban, hogy a szomszédos Törökországból az Égei-tengeren át Görögországba jusson.

A migrációs minisztérium egyik forrása szerint a Törökországból érkező migránsok száma az év első négy hónapjában csaknem 30 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

Plakiotakisz azt hangoztatta, hogy „Törökország továbbra is úgy viselkedik, mint egy kalózállam, amely megsérti a nemzetközi jogot, és veszélyezteti a szerencsétlen emberek életét”.

Athén és Ankara szomszédok és szövetségesek a NATO-ban, de kapcsolatuk hagyományosan konfliktusos, és az utóbbi években egyre inkább azzá vált a migrációs kérdés és a török olajkutatási kísérletek miatt a Földközi-tenger keleti részén.

Hirdetés

Két évvel ezelőtt, 2020 márciusában Ankara megnyitotta kapuit Európa felé, és több ezer migránst próbált átjuttatni a görög-török szárazföldi határon, akit Athén az európai határellenőrző ügynökség, a Frontex segítségével visszafordított.

Athén a múlt hónapban az ENSZ-főtitkárnak írt levélben felszólította Törökországot, hogy ne kérdőjelezze meg az égei-tengeri szigetek feletti szuverenitását.

Recep Tayyip Erdogan török elnök nemrégiben bejelentette, hogy nem vesz részt a görög vezetőkkel folytatott kétoldalú találkozókon, amelyeket a két ország közötti 2010-es megállapodás óta rendszeresen tartottak.

A török hatóságok azzal is megvádolták Görögországot, hogy csapatokat állomásoztat az Égei-tengeren a két országot elválasztó szigeteken, megsértve ezzel az első és a második világháború után aláírt békeszerződéseket.

hirtv

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!