Európa

Görögország megint áll a báll – több száz katonát vezényeltek a határhoz

Hirdetés

A görög kormány szerint azonnal megnő majd a migrációs nyomás a török-görög határon, ha véget érnek a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések.

A görög belügyminisztérium utasítására újabb 400 különleges rendőrt és katonát vezényeltek a görög-török határ északi részéhez szerdán – írja Greek City Times angol nyelvű görög hírportál.

A döntést azzal indokolta a görög kormány, hogy a hét elején Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter egy televíziós interjúban kijelentette: 

„a koronavírus-járvány miatt hozott kijárási korlátozások megszűnése után újra visszatérnek a migránsok a török-görög határhoz, ugyanis a többségük nem tett le arról, hogy Nyugat-Európába jusson.”

A görög védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a mozgósított katonák azt feladatot kapták, hogy 28-30 kilométer hosszan szögesdrótot és ideiglenes kerítést húzzanak fel a határ nehezen védhető szakaszain. Emellett hőkamerákat és mozgásérzékelő rendszereket is telepítenek oda, ahol ezt a környezeti adottságok megkívánják. Ha pedig a munkálatok nem haladnak az ütemterv szerint, akkor egy újabb 400 főt számláló katonai különítményt vezényelhetnek a helyszínre.

Hirdetés

Pár apró betörési kísérlettől eltekintve a görög-török határon látszólagos nyugalom volt az elmúlt hónapokban. A görög kormány arra használta ezt az időszakot, hogy különböző fizikai akadályok építésével és katonák állandó állomásoztatásával megerősítsék a határőrizetet. Eddig több kilométer hosszan húztak fel szögesdrótot, sőt egy páncélozott katonai járművek tárolására alkalmas állomást is létesítettek a térségben. A különleges készültséggel deklaráltan az a célja Görögországnak, hogy megakadályozzák az év elején tapasztalt migránsrohamokat a görög-török határ északi részén.

Forrás: Ripost

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!