Itthon

Gusztustalan, ami az ATV -ben történt

Hirdetés

Az ATV-ben egy balos újságíró és Karácsony Gergely helyettese azon kezdtek el versenyezni, hogy melyikük tud nagyobb viccet űzni a koronavírusból. Ismét bebizonyítva, hogy a baloldali ízléstelenségnek nincs határa.

Az oltásellenes baloldal igyekszik bizonyítani, hogy a járvány melletti küzdelmében minden hangszeren játszik. Páros héten andalító gitárszólamok kíséretében előadják az összeesküvés-elméletet, amely szerint Orbán Viktor beoltása csak showműsor volt. Páratlan héten pedig Kunhalmi Ágnes magyarázza el a legteljesebb átéléssel, hogy amikor nyitást követeltek, akkor valójában nem is a nyitást szorgalmazták – közben pedig az ATV hangmérnöke már alá is keveri a Benny Hill zenéjét.

És egyetlen hét sem telhet el oltásellenes garázskoncert nélkül a baloldalon, amelynek sztárvendége ezúttal Szakonyi Péter balliberális újságíró volt. Aki A nap híre című műsorban érezte úgy, hogy egy rögtönzött, csasztuskás Sas-kabaré keretei között megpróbál viccet csinálni abból a járványból, amelybe eddig 2,6 millió ember halt bele világszerte.
Tavaly ilyenkor – kezdte a humorbonbonját kicsomagolni Szakonyi a sztaniolpapírból – koronavírust mondtunk, egy kicsit becézően, kedvesen, ma már a durva COVID szót használjuk. (…) Én csak azt szeretném mondani, hogy tényleg naponta változik a… vagy változhat a megítélése bizonyos dolgoknak.

Abban persze igaza van Szakonyinak, hogy a baloldalon naponta változik a dolgok megítélése. Ennek alátámasztására elég csak utalnunk a már említett, úgynevezett Kunhalmi-sejtésre, amely szerint a nyitás követelése valójában azt jelenti, hogy nem szabad nyitni. Természetesen. Mint ahogy Orbán hazárdjátékot játszott a keleti vakcinák beszerzésével, de most már azért Fekete-Győr András is beoltatná magát orosz vakcinával.

Hirdetés

Na, de térjünk csak vissza Szakonyi ízléstelen tréfálkozásához, hiszen a Kunhalmi-sejtés mellett azt is bizonyítanunk kell, hogy a humor baloldali műfaj! Legnagyobb szerencsénkre a segítségünkre siet Karácsony Gergely főpolgármester-helyettese, a stúdióban ülő Kerpel-Fronius Gábor, aki a közönség soraiból azonnal rezonál is a Sas-kabaré utolérhetetlen bolondozására:
Van egy koronavírus-járvány – hadd becézgessem most.

Majd miután Szakonyi és Karácsony helyettese megvívták a maguk háziversenyét, hogy melyikük tudja szebben, jobban, kedvesebben becézgetni a 2,6 millió ember halálát okozó koronavírust, Kerpel-Fronius azon kezdett el sajnálkozni, hogy az emberek sajnos nem veszik elég komolyan a járványhelyzet intézkedéseit. Megmutatva, hogy ha a humor nem is baloldali műfaj – legfeljebb a szó saskabaréi értelmében –, a képmutatás nagyon is az.
Igazából szerintem az egyéneknek a felelősségérzetén és a magaviseletén múlik, hogy ez a sokkal veszélyesebb harmadik hullám ez hová jut el, ez egy őrületes probléma, hogy az emberek nem veszik komolyan az intézkedéseket.

Forrás: drot.info

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!