Itthon

Gyárfás Tamást vádolják a Fenyő gyilkossággal!

Hirdetés

Előállították, majd bűnügyi őrizetbe vették Gyárfás Tamást Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében. A rendőrség közölte: Gy. Tamás ügyében a megalapozott gyanú: emberölésre való felbujtás.

A rendőrség kedden hat óra után azt közölte: a Fenyő-ügyben Gy. Tamást elfogták, gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is folyamatban van. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) – hasonlóan az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott 50 éves P. Tamáshoz – emberölésre való felbujtással gyanúsítja.

A KR NNI 2017. október 31. óta folytatja a nyomozást a Fenyő János sérelmére 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében.

Az ORFK múlt kedden közölte honlapján, hogy a rendőrség tovább folytatja a nyomozást a Fenyő-gyilkosság ügyében, az eljárás célja a korábbi nyomozás során ismeretlenül maradt megbízó személyének megállapítása.

Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették a volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót – írja kedd este a Police.hu.

Hirdetés

Fenyő Jánost, a rendszerváltás után videókazetta-forgalmazóból sajtóbirodalommá terebélyesedett Vico-csoport tulajdonosát 1998 február 11-én gyilkolták meg a Margit-körút és a Margit utca sarkán. A milliárdos médiavállalkozó autójában ült, épp a zöld jelzésre várt, mikor a mögötte várakozó autók egyikéből kipattant egy férfi és tüzet nyitott rá egy géppisztolyból. A jogerős ítélet alapján e férfi Jozef Roháč szlovák származású bérgyilkos volt. Megbízóját azonban azóta sem nevezte meg a rendőrség.

Portik Tamást az Aranykéz utcai robbantás felbujtójaként – amelyben az ítélet szerint szintén Jozef Roháč volt a bérgyilkos – tavaly ítélte jogerősen 13 év szabadságvesztésre a Fővárosi Ítélőtábla.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!