Itthon

Gyilkosságok sora oldódhat meg: felbukkant egy titokzatos tanú

Hirdetés

Gyilkosságok sora oldódhat meg, ha hitelesnek bizonyul egy tanú, akinek a nyelve a rácsok mögött eredt meg.

Korábban a VV Fanni-ügyben felbukkant titokzatos tanú más gyilkosságokról is beszélt a Novozánszki család ügyvédjének – írta meg a Blikk.

A rejtélyes férfi jelenleg is börtönben van, a rácsok mögül üzent dr. Lichy József védőnek, akitől találkozót kért arra hivatkozva, hogy érdemi információval rendelkezik a ValóVilág egykori szereplőjének halálával kapcsolatban. 

A beszélgetés alatt azonban nemcsak Fanniról esett szó, a rab több, a hírhedt Hajógyári-szigeten történt megoldatlan ügyről is mesélt.

– A férfi állítása szerint Fannit egy olyan bűnbanda tüntette el, amelyik erősen kötődik a Hajógyári-szigethez, ahol – ahogy a férfi fogalmazott – „rájuk bízzák a piszkos munkát”. A rab úgy gondolja, nem csak a fiatal lány eltüntetése szárad a lelkükön. Itt említette meg Haraszti Géza esetét. Számomra hihető és reális lehetőség, amiket mond, mivel azonban konkrét tényeket nem közölt, így képtelenség lenyomozni, hogy mennyi igazságtartalma van az állításainak – mondta a Blikknek dr. Lichy József ügyvéd.

Hirdetés

Mint ismeretes, 2011. december 3-án a vád szerint a Hajógyári-sziget egyik szórakozóhelyén mulatott a barátaival Haraszti Géza. Az ittas férfi véletlenül nekiment az egyik ott dolgozó biztonsági őrnek, aki erre a földre taszította őt, majd egy társával lerángatták a ruháit, és kivezették a szórakozóhely elé. Géza bántalmazása itt sem ért véget, ütötték, verték, majd valakik egy több mint hat méter magas palánkon átdobták a férfit, aki a Dunába zuhant. Szemtanúja állítólag nem volt a bűncselekménynek, a két meggyanúsított biztonsági őr pedig végig tagadta a bűnösségét. A fiatalember holttestét másnap a testvére találta meg.

A rendőrség hónapokkal Géza halála után állította elő a két biztonsági őrt: B. Ádámot és Z. Alfrédot felmentették az emberölés vádja alól.

– Soha, amíg élek, nem törődöm bele, hogy a testvérem gyilkosai köztünk járnak.A családunk harcol, amíg meg nem tudjuk, miért kellett Gézának meghalnia. Minden nyom fontos, lehet, pont az ügyvéd által említett ember vezet el a megoldáshoz – reagált a rab kijelentéseire Géza testvére, Zoltán.

2006. február 11-én tűnt el a Hajógyári-szigetről Strehó Gergő, aki éppen egy szórakozóhelyre ment. Ő a mai napig nem került elő. Idén szeptemberben újra megnyitották ügyének aktáját: jelenleg a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz a szécsényi fiú ügyében.

Hirdetés

Forrás: Blikk

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!