Kultúra

Győ­zike újabb baj­ban van! – Megint nyomoz a rendőrség

Hirdetés

Még csak pár hete nyu­god­tak le a ke­dé­lyek, de most újra val­lo­mást kell ten­nie a Gás­pár Győ­ző­nek.

Gáspár Győző az adóhatóság legfrissebb álláspontja szerint nem sikkasztott és nem csalt adót. De most úgy néz ki, újra bíróság elé állhat a showman:a salgótarjáni rendőrség okirattal való visszaélés vétsége miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást – az ügyben pedig kihallgatják Gáspár Győzőt és lánya, Evelin is bajba került, írja a Blikk.

„Korábban Evelin adott nekem egy meghatalmazást, hogy én, mint az édesapja, intézzem az ügyeit. Elfoglalt az iskola miatt, hosszú hónapokig dolgozott a diplomamunkáján, ezért nem volt mindenre ideje. Az állt a papíron, hogy az adóbevallását, a folyószámlaügyeit és egyéb dolgait is intézhetem. Most valaki feljelentést tett, hogy tudomása van arról, a dokumentumot nem is Evelin írta alá, hanem oda lett hamisítva a neve”– dühöngött a lapnak Győzi, akit hamarosan tanúként hallgatnak ki Evelinnel együtt.

„Nem is értem, erre miért van szükség! Két tanút már kihallgattak, ők is elmondták, Evelin írt alá. A lányomat is kihallgatják, pedig ő aztán semmi rosszat nem tett, csak próbálja élni az életét.”

Forrás: ripost

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!