Európa

Gyomorforgató: 3 éves kislányt erőszakolt meg egy afrikai migráns

Hirdetés

A gyomorforgató esetet közel három hónap alatt tudta csak felgöngyölíteni a rendőrség…

A svéd rendőrség őrizetbe vett a hétvégén egy 32 éves afrikai bevándorlót, aki a gyanú szerint hónapokkal ezelőtt megerőszakolt egy 3 éves kislányt – írj a Samhallsnytt svéd hírportál.

A személyiségi jogaira hivatkozva a hatóságok nem hozták nyilvánosságra az eritreai migráns nevét, akit azzal vádolnak, hogy január végén, vagy február elején betört egy svéd család otthonába, ahol megerőszakolt egy három éves kislányt. A bűncselekményre azután derült fény, hogy a gyereken különös kiütések jelentek meg, majd a háziorvosa egy szexuális úton terjedő betegséggel (STD) diagnosztizálta. A rendőrség hónapokon át tartó nyomozás után vette őrizetbe a bevándorlót, aki ellen az a legfőbb bizonyíték, hogy ugyanazzal a baktériumtörzzsel van megfertőzve, mint az áldozata.

Az ügyben eljáró Attunda városi bíróságának nyilatkozata alapján a vádlott 2010 óta él Svédországban, de a kihallgatásához arab nyelvű tolmácsot kellett fogadni, mert egy szót sem beszél svédül és angolul. A bevándorló jelenleg előzetes letartóztatásban van, a bűncselekmény elkövetését pedig kategorikusan tagadja.

A migránsok által elkövetett szexuális bűncselekmények hatalmas problémát jelentenek Svédországban. Csak ebben hónapban három olyan bevándorlót vettek őrizetbe a hatóságok, akit nemi erőszakkal vádolnak.

Hirdetés

A hivatalos adatok szerint az ilyen típusú bűncselekmények 58 százalékát külföldön született személyek követték el az elmúlt öt évben.

Hirdetés

Forrás: Ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!