Világ

Gyűlnek a felhők: rossz hírt kapott Trump

Hirdetés

Az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke, Nancy Pelosi bejelentette csütörtökön: arra kérte a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökét, hogy állítsa össze a vádiratot, amelynek alapján megindíthatják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást Donald Trump elnök ellen.

Döntése bejelentésekor Nancy Pelosi úgy fogalmazott: az Egyesült Államok elnöke személyes politikai céljai érdekében, a nemzetbiztonság rovására visszaélt hatalmával, tetteivel súlyosan megsértette az alkotmányt. A törvényhozóknak nincs más lehetőségük, mint a cselekvés, a „demokráciánk a tét”. Szavai szerint „szomorúan, de bizalommal és alázattal, az alapító atyák iránti tisztelettel és Amerika iránti mély szeretettel telve ma arra kérem a bizottsági elnökünket, hogy indítsa meg az impeachment-eljárást”.

A demokrata párti politikus szerint a tények vitathatatlanok, Donald Trump a saját politikai céljai érdekében és a nemzet biztonságát, valamint a 2020-as választások tisztaságát kockáztatva visszaélt a hatalmával, amikor visszatartotta az Ukrajnának ígért amerikai katonai segélyt ” cserébe azért, hogy politikai vetélytársa ellen (Ukrajnában) vizsgálatot indítsanak”.

A demokraták vizsgálatainak középpontjában az a feltételezés, majd a képviselőházi meghallgatások nyomán megfogalmazott vád áll, hogy Donald Trump egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel júliusban folytatott telefonbeszélgetésekor arra kérte ukrán partnerét: indítson korrupciós vizsgálatot Joe Biden demokrata elnökjelölt-aspiráns és volt alelnök, valamint a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben. Sajtótájékoztatóján Nancy Pelosi arra nem tért ki, hogy mikor kezdődhet meg az impeachment-eljárás.

Nem sokkal Pelosi bejelentése előtt Donald Trump amerikai elnök a Twitteren azt írta: „ha meg akarják indítani az impeachment-eljárást ellenem, akkor tegyék meg gyorsan, így tisztességes perünk lehet a szenátusban, és az ország minél előbb visszatérhet a normális kerékvágásba”.

Hirdetés

Az elnök szerint a demokratáknak nem számít semmi, „megbolondultak”.

Trump a sajtókonferencia után még egyszer reagált az ügyre.

„Győzni fogunk” – írta a Twitteren, utalva a várható impeachment-eljárásra.

 

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!