Itthon

Gyurcsány beismerte, ő a főnök

Hirdetés

Hétértékelő. A DK elnöke 2006-ban hazudozásaival lejáratta a miniszterelnök-jelölti vita műfaját, Márki-Zay pedig nem vitaképes, olyan mint egy felhúzott gramofon – mondta Kiszelly Zoltán.

 

Gyurcsány alakítja a jó rendőrt, Jakab Péternek kiszervezték a rossz rendőr szerepét, ő az, aki számon kéri a közös miniszterelnök-jelöltön, Márki-Zay Péteren, miért nem hoz elég pénzt, miért nem hoz elegendő szavazatot – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán politikai elemző.

 

Gyurcsány Ferenc úgy beszélt az általa tartott évértékelőn, mint a mesében az okos lány Mátyás királlyal, mondott is valamit, meg nem is – jelentette ki lapunknak Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója. A politológus szerint a Demokratikus Koalíció elnöke ügyesen focizott, az előválasztáson ugyanis harminckét jelölttel az egyéni körzetekben is a DK lett a győztes, továbbá szövetséget kötött a Jobbikkal, leuralva a hatpárti mezőnyt.

Hirdetés

 

Így listán is a DK a legerősebb ellenzéki párt, s csak idő kérdése, mikor szalámizza le a Jobbikot. Ebben a frigyben most Gyurcsány alakítja a jó rendőrt, Jakab Péternek kiszervezték a rossz rendőr szerepét, ő az, aki számon kéri a közös miniszterelnök-jelöltön, Márki-Zay Péteren, miért nem hoz elég pénzt, miért nem hoz elegendő szavazatot – fogalmazott Kiszelly, aki úgy véli, ez a stratégia követhető volt Gyurcsány évértékelőjén is.

 

Mint hozzátette, a baloldal tényleges vezetőjének, Gyurcsánynak most az a legfontosabb, hogy amit az előválasztáson elértek, azt mandátumokra is tudják váltani, s a választás után Jakab Pétertől is meg fog szabadulni, a Jobbikot pedig leszalámizzák. Kiszelly úgy véli, Gyurcsánynak azt kellett most elmondania, hogy ők a legerősebb ellenzéki párt, saját híveit kellett tüzelnie, neki most az a feladata, hogy a DK-s jelöltek jól szerepeljenek, saját kampányukra fókuszáljanak, hogy a vezető szerepüket megőrizzék.

 

Hirdetés

A politológus azt is hangsúlyozta, az elkövetkező napokban kiderül, beigazolódik-e az, amire a közvélemény-kutatások felhívták a figyelmet, ellenzékváltó hangulatot előrevetítve. Mint kifejtette, sok párt indul, mert érzik azt, hogy Gyurcsány árnya, Márki-Zay Péter nem húz eléggé, ami megteremti a lehetőséget, hogy a Mi Hazánk, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kacérkodjon a parlamenti küszöb megugrásával. Ezek a pártok azért akarnak minél több helyen elindulni, mert ellenzékváltó hangulat van, s akkor tudnak ebből profitálni, ha minél több jelöltjük van. A jelölt ugyanis

olyan mint a villámhárító, viszi a listára a szavazatot.

 

A Kutyapárt az elittagadó egyetemi városokban erős, a Mi Hazánk az oltásellenességben próbál magának támogatókat találni, a Gattyán párt pedig azzal, hogy újak, tiszták, ők a fiatalokat próbálják megszólítani, ám azok nem biztos, hogy elmennek szavazni. Az ISZOMM a szerencsi időközi választáson több mint két százalékot szerzett, ők mint újdonság tudhatnak egy százalék körüli eredményt felmutatni, ami már jelentős állami támogatást jelent, amivel meg tudnak kapaszkodni a politikai palettán.

 

Hirdetés
Hirdetés

Kiszelly szerint mindez azt is jelzi, hogy ezek a pártok fütyülnek Márki-Zay sirámaira, hogy a kis pártokra leadott voksok „elvesznek”. A politológus úgy véli, a Márki-Zay által kiprovokálni szándékozott miniszterelnök-jelölti vita két ok miatt sem jöhet létre. Azért nem, mert Gyurcsány 2006-ban hazudozásaival lejáratta ezt a műfajt, Márki-Zay pedig nem vitaképes, olyan mint egy felhúzott gramofon.

 

Aki bűnözőnek, korruptnak kiáltja ki ellenfelét, azzal nehéz vitatkozni. Márki-Zay mint egy gramofon, fújja a magáért, hogy itt haltak meg a járványban a legtöbben, hogy a mai az ezeréves Magyarország legkorruptabb kormánya, s mindezekre semmilyen bizonyítéka nincs. Gyurcsány, amikor azt mondta, hogy „gyávákkal nem vitázik”, lényegében beismerte, amit eddig tagadni próbált, hogy valójában ő a főnök a baloldalon.

(Magyarhírlap)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!