Itthon

Gyurcsány: Engem nem zavar a gyurcsányozás

Hirdetés

A szemkilövető, a hazug, a tolvaj, a részeges, tehát minden elő fog jönni velem kapcsolatban” – mondta a volt kormányfő az Országgyűlésben.

„Ez az ország régen volt akkora bizonytalanságban, mint mostanában” – összegezte a kormány járványkezelését a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti felszólalásában szót ejtett a hazai „korrupcióról”, valamanint a felsőoktatási intézmények modellváltásáról is Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva.

A DK elnöke felszólalásában azonban nemcsak Orbán Viktorhoz, és a kormányhoz, de a baloldali összefogás aprópóján az ellenzékhez is szólt. Mint fogalmazott: „önök a következő egy évben sokat fogják hallani az én nevemet.

Bármi kérdés lesz, a válasz az lesz, hogy Gyurcsány.

Hirdetés

Be kell önöknek valljam, hogy engem ez különöüsebben nem zavar.

Ha én jól értem, akkor a szemkilövető, hazug, részeges, tolvaj… minden elő fog jönni”

– összegezte Gyurcsány Ferenc, majd Orbán Viktor miniszterelnökre nézve hozzátette:

van még, ahogy önt ismerem képviselő úr, és az ön intelligenciáját és erkölcsét, van még. Őszintén szólva éppen erről beszélek”

Hirdetés

– fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Orbán Viktor is reagált:

Forrás: vadhajtások

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!