Európa

Hajtóvadászat indult a muszlim terrorista után Franciaországban

Hirdetés

Továbbra is keresik a rendőrök a strasbourgi terrortámadás végrehajtóját, a 29 éves Chérif Chekatt-ot.

Hajnali adatok szerint hárman meghaltak, 12-en megsérültek az esti támadásban, közülük hatan kritikus állapotban vannak. Az iskolákat reggel kinyitják, de a szülők otthon tarthatják a gyerekeiket. A terrorista kétszer is tűzpárbajt vívott a rendőrökkel, de mindkétszer megszökött. Kiderült: már Franciaországban és Németországban is volt börtönben.

Christophe Castaner belügyminiszter bejelentette, hogy a történtek miatt magasabb terrorkészültségi szintet rendeltek el,megerősítik a határvédelmet és a karácsonyi vásárok körüli biztonsági intézkedéseket is,hogy megakadályozzák a további támadásokat.

Castaner tájékoztatása szerint a terrorista két alkalommal is tűzpárbajba keveredett a biztonsági erőkkel kedd este. Egyszer 20 óra 20 perckor, majd 21 órakor. Chérif Chekatt továbbra is szökésben van, a biztonsági erők 350 tagja kutat utána.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a fegyveres férfi „terrort hintett” Strasbourg három helyszínén is. Elmondta, hogy a férfi „rendkívül kedvezőtlen módon” ismert a rendőrség előtt. Ugyanakkor azt állította, hogy eddig terrorizmushoz nem köthető bűncselekményeket követett el. Franciaországban és Németországban is elítélték korábban és börtönben is volt. A Le Figaro információi szerint könnyen lehet, hogy a merénylő a börtönben radikalizálódott, ahol az erőszak mellett nagyon komoly vallási térítés is folyik a rabok között.

Hirdetés

A rendőrség a 29 éves strasbourgi születésű Cherif Chekattként azonosította a lövöldözőt, akinek neve szerepel a potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek lajstromán.

Kép megtekintése a Twitteren

Francia sajtóértesülések szerint a lövöldözés elkövetőjét kedd reggelőrizetbe akarták venni. 

A France Info műsorszolgáltató a rendőrségre hivatkozva jelentette, hogy a rendvédelmi szervek nem találták otthonában a 29 éves, gyilkossági kísérlettel vádolt gyanúsítottat. Két, névtelenséget kérő rendőrségi forrás ugyanakkor arról számolt be, hogy a férfi lakását egy rablással összefüggésben kutatták át a hatóságok.

A párizsi főügyész, aki a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben illetékes, terrorcselekmény miatt indított vizsgálatot.

Egyelőre egy terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, ugyanakkor a dzsihadista weblapokat figyelő amerikai SITE központ szerint az Iszlám Állam hívei ünnepeltek a történtek miatt.

Hirdetés

Castaner közölte azt is, hogy feloldják a kijárási korlátozásokat, miután több városrész órákon át le volt zárva. A karácsonyi vásár környékén lévő épületekben biztonságba helyezett emberek időközben ezeket elhagyhatták.

Hajnalban elindultak a városi buszok és villamosok is, közölte a Le Figaro.

A miniszter bejelentette, hogy a strasbourgi városvezetés betiltja a tüntetéseket ezzel felszabadítva a biztonsági erőket, hogy elfoghassák a tettest. Hozzátette:a városi iskolák nyitva lesznek szerdán, de a szülőkre bízzák, ha a gyermekeiket otthon tartják aznap.

Az Európai Parlament (EP) zárlatát is feloldották, a képviselők – saját felelősségükre – elhagyhatták az épületet. Ezt Antonio Tajani, az EP elnöke közölte az ülésteremben összegyűlt képviselőtársaival. A városközpontba készülők számára elmondta, hogy oda csak egy a rendőrség által biztosított konvojjal tudnak eljutni.

Emmanuel Macron francia elnök az egész ország szolidaritásáról biztosította az áldozatokat és hozzátartozóikat. „A teljes nemzet szolidaritása Strasbourggal, az áldozatokkal és családjaikkal van” – írta az államfő szerdára virradóra Twitter-üzenetben. Sajtóértesülések szerint korábban egy válságtanácskozáson vett részt a francia belügyminisztériumban.

Hirdetés
Hirdetés

„Mélyen megrázott a szörnyű hír Strasbourgból” – reagált a történtekre a német kormány szóvivője a Twitteren. „Bármilyen indíték is húzódik meg a lövések mögött: gyászolunk a meggyilkoltak miatt, gondolatainkkal és jó kívánságainkkal a sebesültekkel vagyunk. Remélhetőleg senki sem kerül már veszélybe” – tette hozzá Steffen Seibert.

A 29 éves Chérif Chekatt marokkói származású. S-kartonja van, ami azt jelenti, hogy potenciális terroristaként tartották számon. Este több vezető francia politikus is úgy nyilatkozott, hogy a francia terrorellenes intézkedések láthatóan kudarcot vallottak, változtatásra van szükség.

https://maivilag.com/2018/12/terrortamadas-volt-strasbourgban-a-karacsonyi-vasaron-3-halott-sok-serult/

 

Forrás: origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!