Európa

Halálba küldött milliókról szólt Medvegyev

Hirdetés

Dmitrij Medvegyev korábbi orosz elnök legutóbbi, Telegram-on közzétette bejegyzését szemlézte a Magyar Nemzet

A komoly beszólásairól híres volt orosz elnök ismét keményen kiosztotta a nyugati vezetőket. Mint fogalmazott, szerencsétlen emberek millióinak életét befolyásolják, s a biztos halálba küldik őket.

Dmitrij Medvegyev, az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a nyugati és ukrajnai politikai elit leépüléséről közölt bejegyzést a Telegramon. Szavai bizonyítására öt példát is említett, ezek között voltak halálba küldött milliók, a németek, az amerikaiak és a franciák is.

Lássuk, mivé vált a nyugati politikai panoptikum. Szomorú, néha vicces, de baljós látvány– kezdte bejegyzését az orosz politikus. Hozzátette: a sorozatos bohócok , akik egy napot sem dolgoztak a közszolgálatban, irányítják a csapatok akcióit, szerencsétlen emberek millióinak életét, és a biztos halálba küldik őket.

A legyőzött fasizmus országából érkező, ismét a Reichstagban ülő korcsok parlamenti cirkusza azt követeli, hogy küldjenek nagy hatótávolságú rakétákat neonáci leszármazottaihoz, azzal a kockázattal, hogy még több nagy hatótávolságú rakétát kapnak a fejükre– fogalmazott a németekről szólva Medvegyev.

Hirdetés

Bejegyzésében Joe Biden amerikai elnökre utalva kiemelte:

A napról napra gyengülő, bizonytalan járású, tartós demencia állapotában lévő nagypapák, akik nehezen értik, kiről és miről beszélnek, vidám szajhákkal ölelkeznek, akik elhunyt orosz szélsőségesek özvegyének képében jelennek meg.

Dmitrij Medvegyev szerint eközben a nyugati vezetők színházi látogatást tesznek Kijevben, hogy eltereljék saját választóik figyelmét a felgyülemlett problémákról, ezzel pedig ismét megnyalják az amerikai tulajdonosaik piszkos csizmáját.

A franciákról szólva megjegyezte: Bonaparte kicsinyes örökösei napóleoni léptékű bosszúra szomjaznak. Emmanuel Macron francia elnök tegnap közölte, hogy egyáltalán nem lehetetlen, hogy a NATO országok csapatokat küldjenek Ukrajnába.

Medvegyev azzal zárja bejegyzését, hogy nap mint nap bukkannak fel példák a nyugati politikusok megbomlott agyára .

Hirdetés

És ezért a ló sápadt, a lovas pedig egyre közelebb jön…– fogalmazott a politikus.

NIF

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!