Itthon

„Halálba vittem a feleségem” – három kisgyermek maradt édesanya nélkül

Hirdetés

Az asztalon már karácsonyi a terítő, de a mécsesek nem az ünnep tiszteletére pislákolnak. A nagycsalád gyászol, a szívek telve fájdalommal, három gyermek maradt félárván, miután az édesanyjuk életét vesztette egy tragikus balesetben múlt pénteken Ercsi közelében.

A Vas megyei Vasváron élő Sándor Levente éppen az unokahúgát fuvarozta haza, amikor a céltól néhány kilométerre lesodródtak a kocsijukkal az útról. A gyerekülésben helyet foglaló hároméves kislány és a biztonsági övvel bekötött sofőr karcolásokkal megúszta, de a hátul ülő felesége kirepült az ablakon. A férfi lelkét szörnyű lelkiismeret-furdalás mardossa, a gyerekeknek pedig valahogy fel kell dolgozniuk a feldolgozhatatlant: az anyukájuk nincs többé.

– Már besötétedett, és valószínűleg egy kicsit többel is mehettem a kelleténél. Hiába vagyok tapasztalt, rutinos sofőr, és hiába voltak téli gumik az autón, egy kanyarban a nyálkás útról lesodródtunk, elveszítettem az uralmat az autó felett. Egy mélyebb árokba borultunk, a kocsi az oldalán pördült meg egyszer. A párom mögöttem ült hátul, nem volt bekötve. Az üvegen keresztül beverte a fejét egy fába és kiesett – emlékezett vissza a könnyeivel küszködve az autót vezető Levente.

– A halálba vittem a párom, ez a legnagyobb büntetés számomra. Aki fogja a kormányt, az felelős mindenért.Nekem semmi bajom nem lett, de bárcsak én haltam volna meg a párom helyett.

Próbáltam beszélni hozzá, de már nem tudtam segíteni rajta. Akkor még bíztam benne, hogy túlélheti, de gyorsan elszállt minden remény – sírta el magát a 46 éves férfi.

Hirdetés

A baleset után sokáig küzdöttek a nő életéért, végül a székesfehérvári kórházba szállították, ahol másnap reggel elhunyt. A tragikus sorsú Marianna és férje három gyermekükkel, a 6 éves Noémivel, a 11 éves Rékával és a 13 esztendős Flóriánnal éltek szeretetben. A fiú autista és több mentális betegséggel is küszködik, ezért egy speciális iskolába jár, és az átlagosnál is több figyelmet igényel. A mindössze 35 éves édesanyjuk minden szeretetet, támaszt megadott a gyerekeknek, ő volt a család központja, az ő szerepét most a férjének kell átvennie.

– A kórházban még elbúcsúzhattam tőle, de életem legnehezebb feladata csak ezután következett. A gyerekeket leültettem, majd elmondtam nekik a szörnyű igazságot, hogy az anyukájuk nem jön haza többé. A kocsi jócskán összetört, de még használható. Viszont én biztosan nem vezetem többé – tette hozzá Levente, aki most egy ideig otthon marad a gyerekekkel, de rövidesen muszáj visszamennie dolgozni.

Fotó: Fuszek GáborA családfő vezette a kocsit, ami egy kanyarban megcsúszott és az árokba borult. A fiatal édesanya a férje mögül repült ki / Fotó: Fuszek Gábor

Forrás: blikk

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!