Itthon

Hallgat Hadházy az összekoldult öt millióról, de lehet, hogy zoknit vett

Hirdetés

A Magyar Hírlap levélben próbálta megtudni Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőtől, hogy mi történt a hívei által összeadott jelentős, 5,1 millió forintos összeggel.

A honatya az elmúlt egy évben több alkalommal is tudatosan szabályt szegett, például az Országgyűlés csaknem kétmillió forintos büntetést szabott ki rá, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság egymillió forintot, míg a járvány alatt szervezett dudálós tüntetése miatt – ahol Hadházy autójával nekiment egy helyszíni tudósítónak – hétszázötvenezer forintos büntetést kapott a rendőrségtől.

Igaz, utóbbit nem ő, hanem a lakásán nyilvántartott alapítvány gyűjtötte, így ez nem is jelenik meg a képviselő vagyonnyilatkozatában. Hadházy tehát 2020-ban összesen majdnem hárommillió forint büntetést provokált ki, ezt az összeget azonban nem a saját zsebéből tervezte rendezni.

A politikus ugyanis minden bírság után az emberekhez fordult, adják össze a büntetését. Mivel a 2,750 millió forint büntetés és az összekoldult 5,1 millió között jelentős az eltérés, azt kérdeztük tőle, mi lett a pénz sorsa. Hadházy Ákos kérdésünkre azt válaszolta, hogy tekintsük meg vagyonnyilatkozatának 17. oldalát.

Ebben 5,2 millió forint adományt tüntet fel, amelynek kapcsán, kicselezve kérdésünk érdemi részét, hogy mi történik a nem bírságokra fordított összeggel, azt írta: „Az adományok egyenként nem érték el a külön feltüntetendő értékhatárt.” Mi ezt úgy értelmezzük, hogy Hadházy azt gondolja, a különbözettel nem köteles elszámolni.

Hirdetés

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!