Európa

Hamarosan három új EU-tagállam születhet

Hirdetés

Könnyen lehet, hogy a brit brexiterek kinyitották Pandóra szelencéjét abban az értelemben, hogy ha kiszakítják az Egyesült Királyságot az EU-ból, azzal egyben utat nyithatnak országuk teljes széthullása előtt. Skócia, Észak-Írország és Wales függetlenné válása nyomán a maradék Anglia dicső múltja halvány árnyéka lenne – vélekedik cikkében a napi.hu.

Az Egyesült Királyságból kilépő, függetlenné váló Skócia viszonylag rövid időn belül visszaléphetne az Európai Unióba – jelentette ki Nicola Sturgeon skót első miniszter, a Skót Nemzeti Párt (SNP) elnöke a BBC-nek. Sturgeon és pártja azt akarja, hogy Skóciában a 2014. őszi függetlenségi népszavazás után – amelyben 84 százalékos részvétel mellett 55-45 arányban győztek az Egyesült Királyságban maradást támogató politikai erők – újabb referendumot tartsanak a kiválásról.

A helyzet ugyanis azóta gyökeresen megváltozott: az SNP ellenzi az Egyesült Királyság kilépését az EU-ból és Skóciában a 2016-os brit függetlenségi népszavazáson jelentős többségben voltak azok, akik az uniós tagság fenntartására szavaztak. Az SNP már 2020-ban meg akarja tartani az újabb referendumot, ha az Egyesült Királyság távozik az EU-ból.

Ezért ha a decemberi választáson a toryk nem tudnak abszolút többséget szerezni, akkor hajlandóak lennének kívülről támogatni egy kisebbségi munkáspárti kormányt, feltéve, hogy hozzájárul a skót függetlenségi népszavazás megtartásához. Ehhez ugyanis szükség van az Egyesült Királyság kormányának beleegyezésére. A Munkáspárt hivatalos álláspontja az, hogy a következő években nem támogatná ezt a szavazást, ám Richard Leonard, a Munkáspárt skóciai vezetője azt mondta, hogy a 2021-es skóciai helyi választásokon függetlenségpárti többség alakulna ki az edinbrugh-i parlamentben, akkor a munkáspárti brit kormány nem állítana akadályt a skót függetlenségi referendum elé.

A brit Konzervatív Párt természetesen katasztrofálisnak tartaná ha az SNP és Munkáspárt összefogna a londoni parlamentben, mert úgy látják, hogy az előbbi egyik parlamenti szavazásról a másikra szabna feltételeket a munkáspárti kormány támogatásáért cserébe, és végül elérné, hogy a skótok már 2020-ban szavazhassanak saját függetlenségükről. Boris Johnson miniszterelnök víziója szerint tíz év múlva az Egyesült Királyság minden tagállamában belátják majd az emberek, hogy britként is lehetnek büszke skótok, északírek, walesiek és angolok. Másrészt hagyni kell, hogy ő vezesse a brexit útján az országot, és így végül minden rendben lesz.

Hirdetés

Ha megtörténik a brexit, majd Skócia – a saját függetlenségi referenduma után – kiszakad az Egyesült Királyságból, az SNP szorgalmazni fogja, hogy azonnal lépjen vissza az EU-ba. Sturgeon szerint ez viszonylag gyorsan meg is történhet, bár konkrét időtartamot nem mondott a BBC-nek adott interjújában. Az egyik legfontosabb kérdés az ország valutája. A politikus szerint egy ideig tovább használnák a fontot, ám azonnal hozzákezdenének saját valutájuk létrehozásához: központi bankot alapítanának és pénzkibocsátás minden egyéb infrastrukturális feltételét megteremtenék. Úgy véli, hogy az uniós csatlakozásnak nem lenne akadálya az, hogy egy EU-n kívüli ország valutája van forgalomban a belépni szándékozó országban.

Sturgeon szerint a független Skócia igyekezne költségvetési többletet eredményező gazdaságpolitikát folytatni. Ehhez jó alapot biztosítana az EU-tagság visszanyerése, hiszen az unió nyolcszor akkora piac, mint az Egyesült Királyság. Az első miniszter elismerte, hogy a skót egészségügyi rendszer komoly anyagi gondokkal küszködik (az Audit Scotland számítása szerint a brit NHS skóciai részlegének büdzséjén öt éven belül 1,8 milliárd fontos lyuk keletkezhet). Szerinte ez azt bizonyítja, hogy Skócia sem immunis az egészségügyi ellátást a világon mindenütt sújtó problémákkal szemben. Meg fogják tenni, amit kell, a bajok orvoslása érdekében.

Ha az SNP ki tudja íratni a skót függetlenségi népszavazást, és Skócia a kilépés mellett dönt az Egyesült Királyságból, akkor Észak-Írországnak sem igazán marad más választása, mint követni szomszédját – írja Matthew O’Toole publicista, a Guadian internetes oldalán megjelent cikkében. O’Toole a 2014-es skót függetlenségi népszavazáson a brit kormány alkalmazottjaként a kilépés elleni kampány résztvevője volt. Cikkéből kiderül, hogy az SNP egyfajta pozitív példát lát az Ír Köztársaságban arra, hogy egy kicsi, független ország sorsa milyen jól alakulhat az Európai Unióban, ha okosan politizál. Az öt évvel ezelőtti szavazáson ez az összehasonlítás kissé sántított, mert Írországnak az eurózóna 2011-2012-es válságában külső támogatást kellett kérnie pénzügyi rendszere rendbe tételéhez az EU-tól és az IMF-től, ám azóta újra sínen vannak a dolgok.

Emellett a skótok „egy vérből valónak” tekintik az íreket, a két ország között évszázadokon át folyamatos volt a be- és kivándorlás. A skót függetlenségi mozgalomban jelentős szerepet vittek az Írországban élő skót származású aktivisták. O’Toole felveti, hogy ha a skótok kilépnek, akkor kérdésessé válhat, hogy a brit politikai pártok és az angol lakosság hajlandó lenne-e tovább finanszírozni Észak-Írországot, amely Nagy-Britannia anyagi támogatására szorul. Az északír vezetésnek pedig azt a kérdést kell feltennie, hogy az országukhoz közelebb álló ír és skót jogi és gazdasági rendszerhez kellene-e igazodniuk, vagy az EU-n kívüli brit szisztémához?

A Guardian szerzője emellett úgy látja, hogy a brexit az ír egység felé mozdította Észak-Írországot, bár a brit koronához lojális és a nacionalista közösség között még mindig nagyon mélyek az ellentétek. Ugyanakkor képviselőik között olyan beszélgetések kezdődtek, amelyek néhány éve még elképzelhetetlenek voltak. Ami a másik felet illeti, Dublin sem kapkodná el a két ír állam egyesítését, mivel – a társadalmi megosztottságon túl – az Ír-sziget északi részével egy erősen London gazdasági köldökzsinórján lógó régiót kellene beolvasztani az Ír Köztársaságba.

Hirdetés

A kis walesi nacionalista párt, a Plaid Cymru (walesi nyelven azt jelenti: Wales Pártja) az SNP-hez hasonlóan brexit után az visszavinné Walest az Európai Unióba – mondta a BBC-nek Adam Price, a párt elnöke. Ez hosszabb távú projektnek látszik, ugyanis a párt azért kampányol, hogy valamikor 2030-ig tartsanak népszavazást az Angliától nyugatra lévő brit tagállam kiválásáról az Egyesült Királyságból. Parlamenti képviselőjük – hasonlóan az SNP-hez – a referendum lehetővé tételének ígéretéért cserébe támogatna egy munkáspárti kormányt a következő parlamenti ciklusban.

A Plaid Cymru a decemberi választásra megállapodást kötött a Liberális Demokratákkal és a Zöldekkel, hogy kölcsönösen visszaléptetik jelöltjeiket a legesélyesebb párt javára. Price azt reméli, hogy ez javítja állva maradt indulóik megválasztásának esélyeit. Walesben utoljára 2016-ban voltak helyi választások, amelynek eredményeként a cardiffi parlament 60 megszerezhető mandátumából 12-őt szerzett meg a Plaid Cymru. Ezzel második lett a 29 képviselői helyet begyűjtő Munkáspárt mögött. A következő szavazás 2021-ben lesz.

Ha az Egyesült Királyság széthullana, akkor Anglia 56 milliós népességével a 46 milliós Spanyolország és a 60 milliós Olaszország közé eső, közepes nagyságú állammá válna, területe a korábbi nagyjából felére zsugorodna – Magyarországénál csak másfélszer lenne nagyobb.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!