Európa

Három ország határvédelmét támogatná az EU, a magyart nem

Hirdetés

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a Litvániának, Lettországnak és Lengyelországnak szánt határvédelmi támogatások összegének megháromszorozását javasolja – jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament keddi plenáris ülésén. Deutsch Tamás felszólalásában élesen bírálta az uniós vezetőket, amiért nem adnak pénzt a határok fizikai védelmére. A magyar kormányfő a keddi budapesti V4-es csúcson pedig arról beszélt, hogy Brüsszel minden politikát finanszíroz, ami növeli a migrációt.

Az EU keleti határain zajló migránsválságról szólva Von der Leyen elmondta: a Fehéroroszország által alkalmazott stratégia egyértelműen az utazásszervezők és közvetítőik bűnrészességén alapul.

„Ezért javasoljuk, hogy a migránsok kereskedelmére és csempészetére vonatkozó nemzetközi jog alapján állítsunk össze egy feketelistát minden közlekedési eszközre vonatkozóan. A Bizottság ma jogalkotási javaslatot terjeszt elő erről” – jelentette ki.

 

Elmondta továbbá, hogy testülete úgy döntött: a Litvániának, Lettországnak és Lengyelországnak szánt határvédelmi támogatások összegének megháromszorozását javasolja.

Hirdetés

„A cél az, hogy támogassuk a tagállamokat a megfelelő eljárások kialakításában annak érdekében, hogy az illegálisan érkezőket gyorsan és rendezetten, az alapvető jogokkal összhangban kezeljék”– tette hozzá von der Leyen.

A járványhelyzetre kitérve elmondta, hogy az oltatlanok között a legmagasabb az elhalálozások és a kórházi kezelések arány. A negyedik hullám főként róluk szól – fogalmazott az Európai Bizottság elnöke az EP keddi plenáris ülésén.

Az uniós tagállamok vezetőinek októberi csúcstalálkozójával kapcsolatos következtetéseket tárgyaló vitában, az EB elnöke példaként említette, hogy Portugáliában és Spanyolországban, ahol a felnőttek 80–90 százaléka be van oltva, november első két hetében 30-szor kevesebb volt a járvány okozta haláleset, mint a legalacsonyabb átoltottságú országokban.

Von der Leyen hangsúlyozta: jelenleg a lehető legfontosabb az oltási kampányok folytatása, és a vakcinákkal kapcsolatos téves információk elleni küzdelem.

Hirdetés
Hirdetés

Ugyancsak nagy jelentőséggel bír a harmadik, emlékeztető oltás felvétele. „Szerencsések vagyunk, hogy Európában elegendő oltóanyaggal rendelkezünk a harmadik oltáshoz, mivel a bizottság nyáron újabb szerződést kötött a BioNTech és a Pfizer vakcinagyártókkal” – tette hozzá.

„Megértem, hogy sokunknak kezd elege lenni a járványból. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejtenünk: a múlt héten naponta átlagosan 1600 ember halt meg koronavírus-fertőzésben az EU-ban”– hívta fel a figyelmet.

A plenáris ülésen Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kifejtette, hogy az EU milyen lépéseket tett a migrációs válság kezelésére, a diplomácia, a segélyezés, és a büntetőintézkedések területén. Mint mondta, „az egységes uniós fellépés részben sikerrel járt, a migránsok áramlása lelassult, és a fehérorosz vezetés is tett néhány intézkedést, amelyet mindenesetre fenntartással kell kezelni, és továbbra is óvatosnak kell maradni.”

Bejelentette továbbá, hogy az EU meg fogja tiltani az európai repülőgépek bérbeadását a fehérorosz Belavia légitársaságnak, hogy megakadályozza a migránscsempészetet.

Deutsch Tamás, a Fidesz uniós parlamenti delegációjának vezetője a felszólalásában elmondta: az Európai Bizottság megbukott a járvány kezdeti kezelésében, elhibázta a vakcinabeszerzéseket is. Emellett jogellenesen visszatartja a Magyarországot és Lengyelországot illető helyreállítási forrásokat is, így szándékosan árt mindkét államnak.

A képviselő szerint„Brüsszel mindent finanszíroz, ami növeli a migrációs nyomást, de nem ad pénzt a határok fizikai védelmére, pedig az az egész EU-t védi az illegális migrációtól.”

Hangsúlyozta továbbá, hogy „a bizottság hatalmával visszaélve jogi eljárásokat indít Magyarország és Lengyelország ellen, a járvány, a migrációs válság, sőt egy hibrid háború kellős közepén hátba támadja mindkét népet. Mindez a szolidaritás arculcsapása, cserbenhagyás.”

Hozzátette, hogy az is elfogadhatatlan, miszerint a Bizottság ezenfelül még klímaadók formájában, a klímaromboló nagyvállalatok helyett családok millióival fizettetné meg az éghajlatváltozás elleni küzdelem költségét.

A fenti téma szóba került a V4-es kormányfők keddi csúcstalálkozóján is.

„Brüsszel elhibázott politikát folytat, gyakorlatilag mindent finanszíroz, ami növeli a migrációs nyomást. Támogatja az NGO-kat, integrációs programokat hirdet”– fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette, hogy Brüsszel egy dologra nem ad pénzt: a határ fizikai megvédésére.

A magyar álláspont továbbra is az, hogy az Európai Uniónak ki kell fizetnie az európai határvédelem költségeit. Az nem lehet, hogy kizárólag azok az országok viseljék ennek a pénzügyi terhét, amelyeket a földrajz meg a történelem az Európai Unió külső határára rendelt – jelentette ki Orbán.

A miniszterelnök azt mondta, Magyarország mindig is egy tisztességes megállapodást ajánlott az uniónak. „Úgy lenne korrekt, ha a költségeket legalább elfeleznénk, a költségek felét álljuk mi, magyarok, de a másik felét adják ide Brüsszelből, tekintettel arra, hogy nemcsak magunkat, hanem egész Európát is védjük” – fogalmazott.

Forrás: hirado.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!