Európa

Hatalmas a felháborodás Európa-szerte a legújabb brüsszeli ötlet miatt

Hirdetés

Hatalmas a felháborodás Európa-szerte a legújabb brüsszeli ötlet miatt.

A brüsszeliták és a háborúpárti globalista baloldal úgy küldene további 50 milliárd eurót a súlyos korrpucióval küzdő Ukrajnának, hogy közben az uniós polgárok megszorításoktól szenvednek az elhibázott szankciók eredményeként írja az origo.

Ez idáig Brüsszel nem fizetett sem Magyarországnak, sem Lengyelországnak. A szakértők szerint az ezeknek az országoknak járó források megléte is kérdéses már. Elképzelhető az is, hogy a magyar és a lengyel forrásokat már Ukrajnának adták.
Amit az Európai Unió javasol, az minden észszerű mértéket meghalad, és Brüsszel politikai kudarcát fejezi ki – így vélekedik Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai delegációjának vezetője.
A politikus annak kapcsán reagált így, hogy az Európai Bizottság azt javasolja: az uniós tagállamok a következő négy évben összesen ötvenmilliárd euró segélyt nyújtsanak Ukrajnának vissza nem térítendő támogatás és hitel formájában az ország újjáépítése céljából. Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke kijelentette, hogy a többéves pénzügyi költségvetési keretből elkülönített tartalék lehetővé teszi az EU számára, hogy az Ukrajnának szánt támogatásokat a háborús fejlemények szerint számítsák ki.

AZ FPÖ SZERINT AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉSZ NÉLKÜL TÚLKÖLTEKEZIK.

“Ursula von der Leyen mélyen belegabalyította az EU-t az ukrajnai háborúba. Ráadásul a zöldmegállapodással egy dirigista megaprogramot hozott létre, amely hatalmas terheket ró az európai polgárokra. A von der Leyen vezette uniós bürokrácia folyamatosan új feladatokat vállal, amelyeket aztán finanszírozni akar. Most világosan meg kell mondanunk ennek az Európai Bizottságnak, hogy elég volt!” – fogalmazott az FPÖ politikusa.

Hirdetés

Hogyan történhet meg az, hogy az osztrák adófizetők beleegyezése nélkül ilyen mértékben támogatják Ukrajnát, miközben ők maguk is kénytelenek megszorításokat elfogadni? Eddig már jóval több mint 60 milliárd euró áramlott az EU-ból az országba, amely hatalmas korrupciós problémákkal küzd. Miközben Magyarország és Lengyelország elől be akarják fagyasztani a nekik járó pénzt, Ukrajnának biankó csekket adnak

– ERRŐL MÁR PETRA STEGER, AZ FPÖ EURÓPAI SZAKPOLITIKUSA BESZÉLT. AHOGY FOGALMAZOTT: ÚGY TŰNIK, HOGY BRÜSSZELT NEM LEHET MEGÁLLÍTANI, HA ÚJ KIADÁSOKRÓL ÉS AZ EGYRE BŐVÜLŐ UNIÓS BÜROKRÁCIA NÖVEKEDÉSÉRŐL VAN SZÓ. VON DER LEYEN VEZETÉSE ALATT AZ UNIÓS FINANSZÍROZÁS FENEKETLEN KÚTTÁ VÁLIK – ENNEK VÉGET KELL VETNI .

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!