Tech

Hátborzongató ez a hely: egy év alatt ötven ufót észleltek

Hirdetés

Ki vagy mi kísérti a Broadhaven-háromszöget? Ez a rejtély foglalkoztatja a természettudósokat, katonai szakértőket és ufológusokat.

A”háromszög” Swansea, Közép-Wales és Broadhaven között terül el. És ezt a háromszöget több ufó látogatta már meg, mint a világ bármely más részét. Egyetlen év leforgása alatt több mint 50 ufó-észlelésről érkezett jelentés.Először azt gondolták, hogy a bejelentések nagy száma a háromszögben zajló intenzív légvédelmi tevékenységgel kapcsolatos. Egy kis sugarú körön belül található a Királyi Repülőgép Intézet rakétatámaszpontja; a Királyi Légierő Brawdy hadműveleti állomása; a hadsereg lőterei; egy kísérleti rakétabázis; alacsony légifolyosók szuperszonikus gépek számára és egy amerikai tengeralattjáró-radarállomás. Az intézmények szóvivőit elképeszti az ufó-észlelések áradata. És csak nagyon kevés magyarázható a védelmi hadműveletekkel.

Kétségtelen, hogy az a látvány, ami Billy és Pauline Coombst farmjukon megrémítette, zavarba ejtette a szakértőket is. Éjjeli 1 óra volt, házuk bejárat melletti szobájában üldögéltek, amikor Pauline hirtelen az ablak felé nézett. Az ablak mögött egy toronymagasságú, hátborzongató, ezüstruhás figura állt. Pauline annyira megijedt, hogy még sikítani sem tudott, mozdulni sem bírt, csak bámult a 7 láb magas figurára. Billy megérezte felesége félelmét, megfordította saját székét, és ő is meglátta az irtózatos körvonalat.
„Te jó isten! Mi az ördög ez?” – üvöltött fel. „Fényes rostélyú sisakot viselt” – emlékezett vissza Pauline. „Szájától egy cső vezetett a feje hátsó részéhez. Kővé dermedtem. A félelemtől földbe gyökerezett a lábunk.”
„Valamiféle foszforeszkáló fényt sugárzott, és amikor megérintette az ablakot, az üveg úgy elkezdett zörögni, mintha elszabadult volna a pokol, pedig szélcsend volt,össze tudtam szedni magam, felrohantam a lépcsőn, hogy megnézzem, jól vannak-e a gyerekek. Billy kiengedte labradorunkat, Blackie-t, de az beleőrült a félelembe. Hat hónappal később el kellett pusztítanunk.”
Coombsék segítségért telefonáltak, de mire a rendőrség megérkezett hozzájuk a Ripperton farmra, nem messze Dale-től (Dyfed), a hátborzongató látogató már eltűnt. A házaspár a szomszédokat is felhívta, és értesítette őket a történtekről. Billy főnöke, Richárd Hewison gazda hívásuk után azonnal áthajtott hozzájuk.
„Láttam, hogy tényleg nagyon megrémültek” – mondta el később. „Szinte eszüket vesztették a félelemtől.”
A családnak két emléke maradt az incidensről, egy kiégett tévékészülék és az ablak mellett egy erősen megperzselődött rózsabokor.
Az 1977. február 24-én lezajlott megpróbáltatás Mrs. Coombsnak nem az első találkozása volt az „ismeretlennel”. Két hónappal korábban, február 24-én, kevéssel 8 óra után, öt gyermeke közül hárommal hazafelé tartott a közeli St. Ishmaelből, amikor az egyik fia egy fényre lett figyelmes, ami hatalmas sebességgel közeledett feléjük.
Mivel a gyerekek félelmükben sírni kezdtek, a 33 éves Mrs. Coombs -akiről ismerősei azt mondják, hogy gyakorlatias típusú nő – beletaposott a gázba. „Azt hittem, hogy a dolog keresztüljön a szélvédőn” – emlékezett vissza. „Végül csak elsuhant fölöttünk, és éles kanyart írva le megfordult.”
Aztán a tárgy egy ideig mellettük repült közvetlenül a bokrok fölött, 80 mérföld per órás sebességgel, ahogyan az autó is haladt. A groteszk üldözési jelenet 10 percig tartott az elhagyatott vidéki utakon. A tárgy nem volt nagyobb egy futball-labdánál, és sárga fénnyel izzott, az aljából pedig egy fénysugár világított.
Már látni lehetett a farm épületeit, amikor a motor hirtelen leállt. Mrs. Coombs már hisztérikus állapotban volt, felkapta a gyerekeket a hátsó ülésről, és berohant a hazba. Miközben odabent elhadarta az elképesztő történetei, legidősebb fia látta, ahogy a tárgy eltűnik. Az ezt követő évben megmagyarázhatatlan történések nyomorították meg a család életét. A gyerekek gyakran látták, hogy ragyogó fények ereszkednek le a földekre, majd másnap perzselések nyomaira bukkantak. A St. Bride-öböl közelében tett tengerparti kirándulásuk során két ezüst ruhás figurát láttak, és egy repülő korongot eltűnőben a sziklák között. A gyerekek közül ketten furcsa égési sérüléseket szenvedtek. Öt tévékészülék kiégett, és nyolc autó rejtélyes körülmények között lerobbant. Aztán olyan hirtelen, ahogy elkezdődtek, véget is értek az incidensek.
Coombsék szomszédai szintén furcsa történésekről tettek bejelentéseket. Mr. Hewison felesége, Josephine, egyik reggel kinézett hálószobájának ablakán, és látta, hogy egy 50 láb hosszú, ezüst színű űrhajó áll az üvegház mellett.Így festette le a tárgyat: „Olyan magas volt, mint egy emeletes busz, de ablakot vagy más nyílást nem láttam. Kb. 10 percig állt ott, majd felszállt. Semmilyen nyomot nem hagyott. Még egy letörött gallyat sem.”
Talán Stephen Taylor, tizenéves haverfordwesti bolti eladónak volt része a legközelebbi találkozásban, amikor egy, a Coombsékat megijesztő figurához hasonló lény bukkant fel hirtelen mellette. Késő éjszaka volt és hazafelé tartott, amikor egy fekete alakzatot látott meg maga előtt.
A következőket mesélte el: tárgy kb. 40-50 láb szélesnek tűnt. Egy halvány fényt vettem észre körülötte, ami az űrhajó alsó részének tűnt. Hirtelen felbukkant az a figura, közvetlenül mellettem. Nagyon megrémültem. Ezüst színű ruha volt rajta. Arccsontja erősen kiállt.
Szemei olyanok voltak, mint a halakéi, teljesen kör alakúak. Felé lendítettem a kezem, majd elfutottam. Nem tudom, hogy megütöttem-e. A három mérföldet hazáig futva tettem meg. Amikor hazaértem, a kutyám vicsorogni kezdett rám. Nem engedte, hogy a közelébe menjek.”
Louise Bassett, egy étterem tulajdonosának a felesége Ferryside-ból, (Carmarthen közelében) elmondta: .Amikor egyik éjszaka hazafelé tartottam, az autórádióm elromlott. Ugyanabban a pillanatban villogó fényeket vettem észre az égen. Megpróbáltam kitérni előlük, de három mérföld után ismét előbukkantak.” Amikor Mrs. Bassett rádiója elromlott, ugyanabban az időben, azon a területen emberek tucatjainak hibásodott meg a rádiója és a televíziója. Az eset idején Mrs. Bassett kutyája is az autóban volt.
„Azóta az éjszaka óta mintha kicserélték volna a kutyámat” – mondta.
A 62 éves John Petts festőművész Carmarthen közelében fekvő műtermében dolgozott, amikor egy ragyogó fényre lett figyelmes az égen. „Egy szivar alakú tárgyat láttam. Az egyik pillanatban még ott volt, a következőben pedig eltűnt” – mesélte.

Mindenki közül talán a broadhaveni általános iskola tanulói voltak a legmegbízhatóbb szemtanúk. Tizenöten – 14 fiú és egy lány – az udvaron fociztak, amikor egy űrhajót pillantottak meg az égen. Berohantak az igazgatói irodába, hogy elújságolják a dolgot. Az igazgató, Mr. Ralph Llewellyn, csoportokra osztotta őket, és kérte, hogy rajzolják le, amit láttak. Amikor összevetette az elkészült képeket, megdöbbenve tapasztalta, hogy mennyire hasonlítanak egymásra. Nem csínytevésről volt tehát szó. Mr. Llewellyn elmondta: „Nem hiszem, hogy ilyen korú gyerekek ki tudnának találni egy ilyen jellegű tréfát.”

Azt az ufó-észlelést, amely izgalomba hozta a British Ufo Research Association (Brit Ufókutató Társaság) szakembereit, és amit az eddigi leghitelesebb észlelésnek tekintenek, két vállalati igazgató jelentette be. Az ufót fényes nappal észlelték, amikor Carmarthenből Newcastle Emlyn felé tartottak, pontosan a Broadhaven-háromszög közepén haladva keresztül.Az egyik férfi, Elvet Dyer így írta le a történteket: „Egy hatalmas, legalább 20 láb hosszú, szivar alakú gép keresztezte az utat 100 yardnyira előttünk. Olyan alacsonyan szállt, hogy levitte volna egy emeletes-busz tetejét. Hangtalanul mozgott, és azt gondoltuk, hogy le fog zuhanni.”„A robbanást várva összehúztuk magunkat, amikor a gép egy mező irányában eltűnt a szemünk elől. A mezőhöz érve azonban semmit sem láttunk.”
A két férfit, akik nem hittek az ufókban, erősen megrázta és megijesztette az eset.
Mr. Randall Pugh, az Ufó Társaság helyi nyomozója szerint: „A bejelentések közül sokat intelligens, tanult emberek tettek, akik nem nagyítják fel vagy kicsinyítik le azt, amit láttak.”
A társasághoz ufókról szóló bejelentések tucatjai áramlanak. Randall Pugh felfigyelt az észlelések egy közös pontjára: ,Azok az emberek, akik ezekkel a jelenségekkel találkoznak, súlyos fejfájástól, remegéstől és álmatlanságtól szenvednek” – mondta.
Nem csoda hát, hogy a Broadhaven-háromszögben élő emberek kezdenek idegesek lenni. Úgy érzik, hogy a bolygóközi lények kiválasztották és megfigyelés alatt tartják őket,
A helyi rendőrfelügyelő így nyilatkozott:
„Azok után, amit az elmúlt néhány év folyamán ezen a környéken láttam, engem már semmi nem lepne meg.”
Forrás: titkokbirodalma

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!