Itthon

Hét fiatal megkapta az iskolai szegregáció miatt megítélt kártérítést

Hirdetés

A gyöngyöspatai romákkal ellentétben a Pest megyei Csörög település egykori cigány diákjainak néhány hete kifizették az oktatási szegregáció miatt számukra megítélt kártérítéseket – írja a 168 Óra.

A cikk szerint a település hét fiatalja 12 évnyi pereskedés után decemberben – közvetlenül karácsony előtt – végül megkapta a tankerülettől azt a kártérítést, amelyet az őket ért hátrányokért ítéltek meg nekik. A csörögi romákat a gyöngyöspataiakat is képviselő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) segítette – olvasható az Index cikkében.

A 168 Óra riportjából kiderül: 2008 márciusában a CFCF akkori ügyvédje, mai kurátora, Farkas Lilla, nyolc csörögi roma diák (akik a sződi Hunyadi János Általános Iskola tanulói voltak) nevében keresetet nyújtott be az iskola és az iskolát fenntartó önkormányzat ellen. A nyolc tanuló egymillió és 1 millió 400 ezer forint közötti kártérítés megállapítását kérte a bíróságtól.

Az ügy végül 2019 végén peren kívüli egyezséggel zárult, így kapták meg a csörögi romák az iskolai elkülönítésük és az alacsonyabb színvonalú oktatásuk miatt a kártérítést.

Forrás: 168 óra, Index

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!